A múltkor esett szó arról, hogy gyereknek lenni, felnőttnek lenni ami kapcsán eszembe jutott egy vicces dolog.

Elég korán kezdtem el dolgozni - ha a temetéseken ministrálást nem számítom bele - akkor tizenhat évesen amikor is társasházakat takarítottam.

A legdurvább az volt mikor télen, a hajnali kukakihúzás és hólapátolás után rohanni kellett a buszhoz, hogy még beérjek időben az első órámra. A nehézségei ellenére mégis nagyon boldogan emlékszem vissza ezekre az időkre, mert saját keresetem volt végre. Érettségi után pedig dolgozni kezdtem nyolc órában. Emlékszem az rossz volt néha, mert a családom a telken nyaralt én meg este legyártottam magamnak a rántottámat (vacsorára) és csak beültem a tévé elé, nem volt kihez szólnom.

Azután úgy hozta az élet, hogy különköltöztem. Egyedül lakhattam, ami vagány dolognak tűnik innen, de az az igazság, hogy ahogy hazaértem kapcsoltam fel a tévét, mert kellett az emberi szó, szinte megőrültem a csendtől.

Egy időre aztán odaköltözött hozzám Ginám. Egészen addig a főzési tudományom a szutykos tésztáig (széttrancsírozott vagdalthús paradicsomszószban megfőzve, tésztára borítva) terjedt ki és nem is szándékoztam bővíteni, hiszen anyuéknál mindig volt valami finomság a hűtőben (egy kis pörkölt, egy kis székelykáposzta). Aztán egyik este baromi kívánós lettem káposztástésztára, miközben éppen függőlegesen szeleteltem fel az aktuális vacsorámat: zsömle, tejföllel és kecsöppel. Szóval ültünk Ginámmal és mondtam neki; milyen jó lenne káposztástésztát enni!

Erre mosolyogva odament a fagyasztóhoz és elővett egy doboz párolt káposztát. (Ugyanis ő mindig azt csinálta, hogy nagy tömegben főzött, majd lefagyasztotta későbbre egyemberes, kétemberes adagokban.)

Én meg rohantam a boltba fodros nagykockát venni hozzá.

Szóval akkor, és ott döbbentem rá, hogy milyen szuper dolog ha az ember tud főzni. Ekkor voltam húszéves. Hát jobb később mint soha...:)

Frissítéssel:

Szegény Anyukám  elszomorodott, hogy az jön le a posztból mintha sosem akart volna megtanítani főzni. Ez nem igaz. Elég sokszor próbálkozott szegény, de én inkább olvastam vagy írógépeltem valami eldugott sarokban. :)

Szóval nem az ő hibája! :) Ráadásul mióta főzök, csomó trükköt tőle lestem el meg a nővérkémtől. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.