November végén újabb terrortámadás rázta meg a világot. Kegyetlenül kivégeztek terroristák sok-sok ártatlan embert és közöttük egy történet különösen megérintett. Drága barátnőm írt a blogjában Rivkáról mivel nem tudtam kiről beszél, utánakerestem.

Boldog fiatalasszony néz rám egy képről, karjában tartva kisfiát. Szeretett főzni azt írják róla, mindig mosolygós és segítőkész volt és most nincs. Már hiába keresi őt* a csodálatos módon megmenekült kétéves kisfia Moshe.

Nemrég megemlékezés volt a campuson az áldozatok tiszteletére. Vittem egy nagy csomag teamécsest, Éduával együtt gyújtogattuk és osztogattuk az embereknek.

Indiai, angol, zsidó, keresztény diákok és tanárok voltak ott. Három gyerek is résztvett a megemlékezésen, egy aprócska párhónapos indiai baba meg az én két gyerekem. Édua incselkedett a kicsivel ő pedig gőgicsélt nevetve. 

Abban a szomorú, néma gyászban ez a jelenet gyönyörűen szimbolizálta a reményteli jövőt, az előítéletek nélküli világot.

Az ünnepek közeledtével nem szabad elfeledkezni ezeknek a gyáva és aljas támadásoknak áldozatairól arról, hogy a gyűlölet és az emberi butaság milyen szörnyű károkat tud okozni.

Én minden este mikor meggyújtom a mécsest rájuk is gondolok, Madrid, London, Mumbai (és sajnos még sorolhatnám) remélem egyszer vége lesz ennek a borzalomnak...

(*csak erős idegzetűeknek)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.