Szeletelem a zöldséget, megy bele a levesbe. A fejemben ezer dolog pörög: Vajon sikerül aranykarikásra csinálnom a húslevest? Fel kéne még porszívózni, leszedni a szárítót.

Beszaladok a géphez, bekapcsolva hagytam, mert várom, hogy webcamerázhassunk, vagy hívjanak skájpon az otthoniak, hogy a gyerekek hallhassák a hangjukat.

Senki.

Leülök a géphez, könyörgöm szóljon már hozzám valaki. Mindegy, hogy ki csak magyarul legyen.

Ma nem akarok angol nyelvet hallani, képtelen lennék beszélni bárkivel itt.  Pesten akarok lenni, ahol ilyenkor már megy a nagyüzemi főzés, ahol már kóstolgathatjuk  a franciasalátát meg a bejglit. Állunk a konyhában és pletyizünk. Nevetünk, picit megsértődünk majd újra nevetünk.

De most nem így van. 

Na végre Mashuék hazaérnek, boldogan újságolom, hogy írtam valamit a neten egy kommentbe, ami már rég a bögyömben volt és most ez milyen jó, de igazából az egész semmit nem ér és ezt tudom valahol legbelül mert nem ez hiányzott.

Kezd besötétedni, Csongor érzi a feszültségemet, aludni sem akarnak délután, én pedig egyre jobban kivagyok.

Mashu is tesz-vesz, dolgozik, segít, porszívóz. Vajon neki is hiányzik valami, vagy ő képes csak a mai napra figyelni?

Csongor totálisan koki lesz, rákiabálok... basszus hol a mantrám? Miért vagyok képtelen összeszedni magam?

Mashu elviszi altatni a gyereket én meg bezuhanok a kisszobába és csak bőgni tudok.  Sírva pakolom a játékokat és a franc se tudja mi a bajom. 

Meglátom a penészes falat, a babakocsit amit kb. fél éve próbálok bőven áron alul eladni és csak sírni van kedvem. A fenének kellett elköltözni Terézvárosból ide a világ végére. Könnyű annak akinek nincs "csomagja", de nekem van egy nagy családom amiben felnőttem, van otthon három testvérem, szüleim, unokaöcsém, unokatestvéreim, nagybácsijaim, nagynénijeim és a sok-sok barátom, akik nehéz időkben jönnek, leülnek a kanapé sarkába, teázgatnak és nagyokat hallgatunk vagy nevetgélünk, akiknek én kiönthetem a szívemet ha ilyen rossz passzban vagyok mint most.

Zsuzsiék is elköltöztek Angliából, már nem mehetek át a szomszéd településre Ágiékhoz sem picit beszélgetni.

Aki itt él elment haza Karácsonyozni...

Vissza kell kúsznom a konyhába, össze kell kapnom magam, már így is elcsesztem a karácsonyi hangulatot.

Mashu néz, kérdezi mi a baj én meg képtelen vagyok megfogalmazni neki. Mit mondjak ami nem fájna neki? Amitől nem érezné megint azt, hogy kirángatott ide bennünket akaratunk ellenére?

Hozzámszalad a lányom: Mommy! I love you! 

Áhhh fáj is meg nem is. Szeret de miéééért angolul mondja???

Hirtelen meglátom az órát -  rohanok fürdeni, kicsit jobban kinézni - ma ez reménytelen. A tükörbe nézve Apu hangját hallom:- Olyan búvalb*szott képed van ma lányom, a tej is megsavanyodna tőled...

Ajándékcsomagolás míg a gyerekek pancsiznak meg öltöztetődnek. Megterítek, végre érzek valami pozitívat a mai nap. Csilingelek, jönnek, örvendeznek. Most tudatosan nem vagyok hajlandó a saját hülyeségeimmel foglalkozni, figyelek rájuk, ez most jó, ez most segít végre.

Közben írnak a tesómék, otthon ünnepelnek kettesben majd holnap családolnak. Végre valaki beszélget velem. 

A fa alatt meg építünk legóból, vacsorázunk,  beszélgetünk, viccelődünk de valahol bent azért még mindig kapar az a délutáni fájdalom.

Mashuval leülünk játszani a géphez, kérdez, szeretne segíteni de még mindig nem tudok neki beszélni a dolgokról, mert nem tudom megfogalmazni mi is a bajom tulajdonképp.

Közeledik az éjfél én meg szedelődzködni kezdek, összecsomagolok egy halom sütit, diót, mogyorót meg mandarint. Viszek egy kis karácsonyi csomagot a biztonsági őröknek akik ilyenkor is melóznak a campuson.

Kint nagyon kellemes idő van, nyitott kabátban tudok sétálni - hú most jólesne egy cigi -, éjfél lehet pont. Nyuszik ugrálnak a fűben, nem félnek a késői sétálótól lazán ugrálgatnak körülöttem.

A biztonságis hapsi majdnem alszik a gép előtt ülve, nehézkesen kel fel mikor odalépek az ablakához. Megoldódik a nyelvem, maguktól is jönnek az idegen mondatok: - Itt van egyedül karácsony este, hoztam egy kis süteményt meg gyümölcsöt. Remélem szereti. Nagyon boldog Karácsonyt!

Néz rám döbbentem, hitetlenkedve: - Köszönöm ez nagyon kedves, nagyon kedves, köszönöm! Boldog Karácsonyt a gyerekeknek is!

A hazaút nagyon rövid, bár lassan megyek, mert szeretném még kiélvezni az éjszaka varázsát. 

A campus szinte teljesen sötét, a diáklakások ablakain behúzva a függöny, a mi ablakunk világos egyedüliként a házunkban. Meggyorsítom a lépteimet, felszaladok a lépcsőn, nagyon szeretnék már legózni egyet így éjfélkor...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.