Élénken él bennem a kép mikor kislányként apu körül sündörögtem és lestem mit csinál. Akkoriban naponta legalább ötször átöltöztem a szebbik ruháimba és a Regélő c. bakelitre táncoltam - kéremszépen balettot koreografáltam és ott a szereplőknek más-más ruha kell jelenetenként - de ha meghallottam, hogy apu valami izgalmasat dolgozik: húst darabol, szögel valamit, cipőt javít enyvvel már rohantam is ki a konyhába hozzá, hátrahagyva balerinákat és királylányokat csillogó mesetóval együtt...

A konyha volt ilyenkor a műhely, az öreg konyhaasztal egyik feléről lekerült a viaszosvászon - ide feküdtek a szerszámok, a másik felén meg anyu készülődött az ebéddel. Apunak sokszor jutott eszébe rosszkor nekiállni szerelni ezt onnan tudom, hogy ilyenkor anyu a fejét csóválta és néha megjegyezte nekem:

- Mindig kerülgetni kell titeket!

Ha jó volt az idő apu néha kiült a folyosóra cipőtjavítani, barkácsolni  mert jobb a természetes fény mint a nagylámpa a konyhában. Ez volt a legjobb, mert lehetett beszélgetni a szomszédokkal és közben büszkének lenni arra, milyen ügyes apukám van. Imádtam apuval sétálni a Ferdinánd hídon át és csak bámulni a vonatokat főleg, hogy elmesélte kisifúkorukban a testvéreivel ugyanezt csinálták. Mindent tud a vonatokról, gépekről . Jártunk mezőgazdasági vásárokra is, azok voltak a kedvenceim, szarvasmarha, sertés - ez ilyen fajta az olyan féle - aztán a gépek, traktorok. Amikor pedig már a hűtőházban dolgozott és vonattal elmehettem néha vele az maga volt a mennyország mert láttam szárazjeget, ki is próbálhattam csomószor, meg ülhettem igazi targoncába meg egy hatalmas mellényben sétálhattam a féldisznók, marhák között. Apu meg vett olyankor egy doboz fagyit nekünk otthonra, de kaphattam belőle egyet még a hűtőházban.

Anyukám maga a megtestesült nőiesség. Mindig csinos és szép nővéremmel együtt rengeteg alkalommal próbáltak jó útra téríteni. Legalább rendesen felöltöztetni: - Jajj hogy áll rajtad ez a ruha, gombold be rendesen! Nem tudod legalább egyszer megigazítani a gallérodat?

De hiába mert bármit is adtak rám az valahogy sosem mutatott úgy mint kellett volna, mindig volt benne valami bosszantó slendriánság. Engem nem zavart, de őket igen.

Anyu csodajól főz, ahova beteszi a lábát ott a kulináris mennyország, az illatok az ízek! Folyton gyerekek vették őt körül, mindig voltak nálunk plusszban rokon vagy vendéggyerekek. Emlékszem sokszor volt úgy, hogy hazafelé baktattunk az utcánkban az egyik általános iskolás osztálytársammal anyu meg lekiáltott, hogy jöjjön fel ő is. Neki is jutott mindig egy nagy tál étel, gondoskodás és szeretet. Még gimnazista koromban is nemegyszer előfordult hogyha valaki felugrott hozzánk. :) Anyu szereti a szépet, a balettot, a szép zenét, az érzelmes filmeket. Szeretek a közelében lenni, hozzábújni mikor végre leül és nem dolgozik, olyankor olyan könnyűnek és szépnek érzem magam mint egy pillangó.

Apu fiúnak nevelt, anyu lánynak próbált. Lehet, hogy ezért de folyton végigkíséri az életemet valami furcsa kettősség.

Imádom a nagy gépeket az egyik legkedvesebb helyem a doveri kompkikötő, a hatalmas betontömbök, vasak, hajótestek. A minap régészet órán a feltárás kezdeti részét vettük, mikor JCB-vel elhordják a felső földréteget, nagyon várom már, hogy egyszer ilyen szakaszában ott lehessek egy ásatáson.

Egy olyan ásatásra ami a város szívében vagy extrém körülmények között zajlik - mint a bronzkori hajó kiemelése -  gondolkodás nélkül indulnék besegíteni.

Miközben pedig munkavédelmi öltözetről álmodozom képes vagyok egy egész polcot kiüríteni a frissen szerzett teáscsészéimnek, hogy szép helyen legyenek, mert olyan csinosak. Legszívesebben ilyenkor egy Bronte vagy Jane Austen féle házban üldögélnék a nagy kertrenéző franciaablaknál, az asztalon finom porcelánkészlet aprósüteménnyel, ölembeejtve valami romantikus regény és csak nézném a messzeséget- már ameddig a szem ellát szemerkélő esőben...

Hogy a szüleim tehetnek-e a kettősségről vagy bennem volt már születésemtől azt nem tudom, kamaszként még összezavart, de ma már szeretem. Mindenesetre a lényeg az: köszönöm nekik azt, hogy vannak és olyan lettem amilyen. :)

Itt a szemeteskocsi! Mennem kell kukkolni... ;)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.