Anyamadár kávéháza

2009.03.06. 10:42

Sokszor látom, hogy beszédbe elegyedtek egymással egy-egy poszt kommentjeiben és ez nekem nagyon tetszik. Aztán írtátok már ketten is "szkájp"-on, hogy bocs a sok offolásért, mert nem témához illőt írtatok a blogomra az adott napi poszthoz, én meg hiába bizonygatom, hogy ez engem nem zavar, nem hisztek nekem! :)

Annyira örülök hogyha valaki mással is beszélget itt, mástól is kérdez.  Van olvasóm akinek nem nyilvános, vagy nincs is blogja pedig nagyon sokat tudna segíteni más országgal kapcsolatban (is).

Azután arra is gondoltam, hogy macerás visszakeresni mindig, hogy Pancsa mit is kérdezett Krisztitől Németországról és melyik poszt alatt, úgyhogy ezen okok miatt csinálok egy úgynevezett "offtopicot". (Fórumot szerettem volna, de ezzel a blogmotorral nem tudok.)

Ennek a kávéházas posztnak a hozzászólásaiban ismerkedhetnétek, kérdezhetnétek olyat is, személyeset is ami épp nem kötődik az adott nap bejegyzéséhez. Bedobhatnátok a blogcímeiteket is és szívesen kirakom a blogajánlómba és természetesen itt is kritizálhatnátok: Mé'nem tanul meg ez az anyamadár írni, vagy mééér használ ennyi vesszőt, hangulatjelet... és a többi. :)

 

Szóval élvezzétek a beszélgetést - lelkiismeret furdalás nélkül - bármiről (csillagászattól kezdve-gyerek szobatisztaságig mindenről), bármikor, szóval csevegjünk mint egy kávéházi asztalnál, naaaagy bögre haboskávé fölött. :)

Kiteszem oldalra a blog ajánlóba és így mindig elérhető lesz számotokra.

Természetesen ezen kívül is bármit kommentelhettek bármelyik poszthoz, nehogy most azt higgyétek, hogy ezentúl már nem is lehet eltérni a tárgytól - de, igen szabad. Ott is lehet "offolni". Annak is örülök.

Én már csak ilyen kis örömgolyó vagyok. :)

Ez két évvel ezelőtti kép, ne lepődjetek meg azon, hogy milyen kicsik a gyerekek és milyen sok hajam van. :)

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hicudzsi.blog.hu/api/trackback/id/tr105549904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

105430 2009.03.06. 13:25:25

Nagyon édesek vagytok! Tiszta napsutés ez a kép! Jó az otleted! Remelem,ma nálatok is olyan csodás az ido,mint itt,Londonban!

magenta 2009.03.06. 14:20:23

Minden fényképen más és más vagy. Kicsit aggódom, hogy foglak megismerni, ha találkozunk. :)) De ez a kép nagyon klassz, nem sajnáltad Édua haját levágni?

Ziebi 2009.03.06. 15:51:20

Hihi, ez jó ötlet :) Ki kér piskótát? :)

116268 2009.03.06. 15:51:27

:-D De jó kép, 3 örömgolyó! :-))) Amúgy köszönjük! :-) Kávét is kapunk? :-D Napsütééés? (Kezdjük úgy, mint az angolok! :-D) Itt már 2 napja esik, én meg (éljen az ovis lét!) legalább napi egy órát sétálok esernyő és esőkabát nélkül. Utóbbi nincs (ill. van, de minek, a Primarkban vettem anno :-D), előbbi pedig inkompatibilis 2 db. kiskorú kézenfogva vezetésével. A tesókocsi pedig nehezen gurulna fel a 7x15 lépcsőfokon (ha jól számoltam az imént a guglimepen :-)), ami az ovihoz vezet. :-D

Ziebi 2009.03.06. 17:48:00

:) Itt (Salt Lake City) meg tagnap reggelre tíz centi hó esett, ma már szinte semmi nincs belőle, de megint csapadékot mondanak...így találja ki az ember hogyan pakoljon ruhát az 1 hét múlva esedékes magyarországi utunkra... :)

Hajnal 2009.03.06. 19:40:58

Nagyon kedves kép. Nagyon szépek vagytok!

Mobi 2009.03.06. 21:07:40

Szia, itt egy rendszeres olvasód Budapestről :) Nagyon aranyosak a lurkók és élvezet olvasgatni amit angliai életetekről írsz. Nekem a fiam dolgozik kint, igy aztán sok érdekesek olvasok az ottani viszonyokról. Ő az "apróságokról" általában elfelejt beszámolni, node áprilisban megyek és majd kifaggatom :)

Annamari 2009.03.06. 23:03:33

Én is vettem primarkban esőkabátot, de tényleg minek...

Monka 2009.03.06. 23:36:17

Hmmm, haboskávé... összefutott a nyál a számban, megyek... :)

Monka 2009.03.06. 23:40:49

:D na, egy jót derülhettem magamon... látszik mennyire értem én ezt a blogvilágot... (azt hittem valahova be kell lépnem a kávéházadhoz, ezért írtam, hogy megyek... erre leesett, hogy most vagyok ott) :D :D :D

58775 2009.03.07. 11:01:13

Sok-sok szeretettel köszöntelek titeket a kávéházban :) most egy naaaagy bögre tejeskávé fölött ülök. :) Monka :))) ez jó volt. :) Mobi remélem áprilisban jó idő lesz és nagyon fogod élvezni az angliai kirándulást! :) Mariann nagyon szép idő van !:) Tegnap du. a Marinán 13 fok volt, itthon meg 6.... ködös völgyben vagyunk..:S

58775 2009.03.07. 11:03:21

Magenta, jajj de nagyon nagyon rossz volt levágni a haját :( de muszáj, mert nagyon izzadós és rettenetesen kócolódik a haja kifésülés egy nagy kínszenvedés... Zsuzsa hát szép lehet a két aprósággal ennyit lépcsőzni!!! :S Annamari Primarkos esőkabát egy kalap kaki!... Én végül sportboltban vettem rendeset, mert nekem olyan kell mikor kint dolgozunk és esik az aeső.

58775 2009.03.07. 11:04:37

Hajnal :) köszi :) Ziebi hóóóó??? Jajj nekem már annnnyira tavasz van! :) Szeritnem nézegess időképet meg kérdezgess haza, hogy otthon most milyen az időjárás! :)

Estike 2009.03.07. 12:57:02

Majd én jelentek időjárást Mo-ról! Tegnap egész délelőtt esett az eső, délután meg kisütött a nap... Mostanában esős idő van erre felé, szép csendben egész nap esik. Egyébként jó idő lenne 7-8 fok, bár volt ahol 14 fokot is mértek. A mairól csak annyit tudok írni, hogy borongós. Szóval aki mostanában haza utazik erre számítson!

Estike 2009.03.07. 13:00:37

Ja és egy habos kávéra én is beneveznék! Én, csak saját sütésű kalácsot tudok érte felajánlani!:-))

Ziebi 2009.03.07. 15:31:03

Jut eszembe már akartam kérdezni, ezt a helyes kis időjárásos izét hogyan tudtad beszúrni a blogba? Szerintem én bénázok csak de nem találok ilyet azon az oldalon.... :)

Ziebi 2009.03.07. 15:54:10

Ja, és tavaly az utolsó hó május elsején esett, de júliusban még havasak voltak a hegyek :) Ez utóbbit imádom :)

58775 2009.03.08. 11:33:12

Estike halihó! :) Köszönjük a jelentést! Nekünk is kell majd áprilisra. :) Saját sütésű kalács! Ez kínzás!!! :))) Ziebi - megkeresem este neked is és megpróbálom leírni hogy kell, csak már mennem kell el a géptől. :/ A havas hegycsúcsok gyönyörűek, de én a meleg éghajlatot szeretem. :)

Estike 2009.03.08. 13:21:52

Lehet egyszer majd lesz alkalom arra is, hogy személyesen megkínáljalak benneteket.. Áprilisban még tudok időjárás jelentéssel szolgálni. Sajnos még itt leszünk, pedig Angliába vágyunk családilag, de előbb eladjuk a házat. Az pedig nem megy egyik napról a másikra!

Monka 2009.03.08. 23:16:33

Na, ha már az időjárásnál vagyunk: ma reggel úgy sütött itt (yorkshire) a nap, hogy gondoltuk messzebb merészkedünk a 9 hetes picurral... 20 percet autóztunk, mire az idő átment egy havasesős, beborulós, metsző hideget fújó szeles időbe... képzelhetitek: kiszálltunk, majd beszálltunk :I

Ziebi 2009.03.09. 01:16:21

Jajj, ráérsz :) Ahogy időd engedi. Gondolom most hogy a fiatalember is pöttyös van jobb dolgod is :)

58775 2009.03.09. 09:50:56

Ziebi ezt ahtml kódot kell bemásolnod a blogod oldalsó részeinek sablonjai közé. Tehát ahol a keresés meg linkek vannak

Ziebi 2009.03.09. 14:42:39

Köszönöm szépen :))

58775 2009.03.09. 14:56:31

Nagyon szívesen.:) Na megyek lefektetem a bárányos pupicsot... nagyon kornyadozik itt nekem. Előbb elaludt a karomban, csak muszáj volt főznöm, így felébredt.

Ziebi 2009.03.09. 17:19:53

Ááá, most meg nem hagyja hogy kirakjam. Node nem hagyom ennyiben...kitalálok valamit... :)

116268 2009.03.10. 17:55:19

Senki sem kávézik? :-) Itt ma esik az eső, és virítanak a "kókuszok", avagy "lila hóvilágok" (by Andris). :-) Estike, ezek szerint éltél/éltetek már odakint is? Huhh, téged is csodállak, hogy odavágysz! Dehát, ahogy már egy másik kommentelőtárs is megjegyezte, mindenkinek megvan a szíve csücske hely. :-) Nekem is, a kettővel ezelőtti lakhelyünk, de hosszútávon még oda sem vágyok. :-)

Ziebi 2009.03.11. 07:39:15

Egy kávé bizony jó lenne most, már ha innék kávét...de egy kávétorta tejszínhabbal...na megyek is innen mert megéhezek, éjjel fél1-kor nem praktikus ilyeneken agyalni :)

58775 2009.03.11. 09:51:44

Ziebi hajrá! :) Én most épp tejeskávézgatok itt reggel. :) Zsuzsa kókuszok? Lila hóvirágok? Érdekes egy arborétum lehet a kertetekben :)))

Ziebi 2009.03.11. 16:10:11

Már csak 1 beadandó, és holnapután reggel utazuuuuunk :DDDD

Edinbogyo 2009.03.11. 21:14:04

Na jol kedvet kaptam a kavehoz:)irto finom sonkas szenyahoz iszom most vacsira koffeinmentes kavet(meg szoptatok, meg este is van).igaz, hogy nem igazi, de kivetelesen finom izu koffmentesem van. Kulonben anyamadar, tok jo, h egyszer felirtad a porontyon a blogod, mert mar regota kerestem "brit" blogot, orulok, hogy olvashatok masokrol, hasonlo cipoben:)

Monka 2009.03.11. 22:44:35

Edinbogyo, megkérdezhetem melyik koffeinmenteset iszod? Nekünk itthon most teszkó gold van :))) Nem vagyok egy nagy ízvadász, de szeretek újakat kipróbálni. Meg próbálkoztam az ovaltine-nal meg a ... nna, nem jut eszembe a neve, lila a doboza. Nem nagyon váltak be.

21264 2009.03.11. 23:12:27

Ez a kávéház mekkora ötlet! :) Szia mindenki! Süssön rátok mindig a nap!

58775 2009.03.12. 06:52:00

Ááá lányok/fiúk soha ne feküdjetek le fejfájással aludni... Ötkor ébredtem egy még erősebb fejfájásra. Ma nem lesz új poszt, csak itt tengődöm. :)))

58775 2009.03.12. 06:54:48

Edinbogyó :) örülök, hogy idetaláltál. Én ASDA koffeinmenteset vettem a múlt héten és nagyon ízlik nekem is. :) Van benne Macikávé fíling. :) Ana örülök, hogy te is idetaláltál! :) Monka nem akartok ideköltözni? Koffeinmentesezhetnénk együtt (mondjuk én csak este iszom olyat :)))

119292 2009.03.12. 13:09:02

Monka, en a lidlben vettem anno lutrinak az ott kaphato koffeinmenteset, es szerintem nagyon fincsi. Edesszajuaknak ajanlom a szinten ott kaphato tiramisut-oh, mennyei. Az asdaban meg vettunk most a mirelit osztalyon nyari gyumolcsos cheesecake-et, ohhh.es asszem csak £1 volt. Es csodalkozom, hogy maradt rajtam 5kilo a szules utan...(tokarol hogy lehet fogyni?tokatorna?)

58775 2009.03.12. 14:35:43

Edinbogyó ezt azért nem csinálhatod velem! Mától akarok fogyózni erre itt tiramisuról, gyümölcsös cheesecake-ről beszélsz nekem??? :)))))

119292 2009.03.12. 20:15:32

hehe:)en honapok ota "matol tornazom" :)

Ziebi 2009.03.12. 21:05:12

Én a héten kihagytam, egyszerűen mindig közbejött valami, hol előadást tartottam hol más...de ez most már nem is fontos, uccsó beadandó leadva, indulhat a pakolás :DDDDD

Monka 2009.03.13. 00:30:28

Hú, asda, lidl, kipróbálom. Emő: jaj, dehogynem szeretnénk, de pont ma számoltunk utána, hogy maga a költözés nagyon megterhelne anyagilag... :( amint tudunk megyünk... pedig én is csak este iszom :) mármint koffmenteset :D Edinbogyo: Ez tetszik (és milyen ismerős) "hónapok óta mától tornázom" :) na, én ezt úgy oldottam meg, hogy a szülés óta rá sem álltam a mérlegre (he-he)... pedig azóta készült egy pár kép, amit nem mernék kirakni :P Ziebi: ne haragudj, de pechedre eljutottam a blogodra és tátva maradt a szám: te is pont ugyanúgy blog.hu-t használsz és olyan szuperül meg van szerkeztve... majd egyszer, amikor nagyon unatkozol valahogy tartanál nekem egy továbbképzőt (de alapoktól), hogy lehet ezt így megcsinálni? (én mondtam, hogy pechedre) :)))

Ziebi 2009.03.13. 06:07:47

Monka: persze, nagyon szívesen, pechedre imádok magyarázni :) Dobj egy e-mailt, a pyrcsykukacgmailpontcom-ra, és írj valamit a tárgyba amiről felismerlek, és megbeszéljük. :) Amíg otthon vagyok nem ígérek semmit, kicsit elfoglalt leszek, de ha visszajöttünk nem menekülsz :) Addig is olvasgasd a blogot :D Ez itt a reklám helye :D (már csak 27 óra és megérkezünk) :)

119397 2009.03.13. 22:37:58

Ziebi, tyűűű, de szerencsés vagyok :D oké, írok :D Addig is jó utat!

Ziebi 2009.03.14. 13:34:17

Megérkeztünk :)

58775 2009.03.15. 11:27:16

Ziebi :)))

58775 2009.03.18. 13:41:38

Annyi jó dolgot kommentelgettetek nekem és nagyon szeretnék válaszolni is, de sajna ma ismét "szuper híreket" kaptunk. Úgy tűnik a majdnem biztosra beígért meló ami miatt tárgyalni járt a Zuram Londonba, elúszott... szóval kicsit magam alatt vagyok. Megpróbálom összekapni magam, mert mégiscsak süt a nap - valahol a köd fölött - meg tavasz van, nemsokára meg mehetünk a gyerekekért - és ez a legjobb része a napnak :) Addig is munkába temetkezem felejteni, mert hatalmas a kupi itthon. :)

58775 2009.03.18. 14:22:43

Tele a hócipőm, hozok egy kávét magamnak :)

116268 2009.03.18. 15:02:12

Sajnálom a munkát. :-( Biztos már?

58775 2009.03.18. 15:13:03

Zsuzsa hát igen.. már lementek az interjúk és nem hívták be... Nem tudom mi lesz, most le vagyok törve mint a bizonyos bili füle.

119397 2009.03.19. 23:47:06

Ki tudja, lehet, hogy jobb így. Tudom gyenge vigasz, de lehet hogy egy jobb meló vár rá valahol.

Ziebi 2009.03.20. 06:40:37

:/ Monkának igaza van, semi sincs ok nélkül... De az hogy az itthonlétünk idején betegszünk le ez igazán nagy disznóság, nem igaz? Márpedig a ma esti buliba el KELL mennem...

58775 2009.03.20. 08:42:39

Monka mi is ebben reménykedünk! :) Ziebi! Te szegény:((( megfázás vagy mi ez? Van itt gyógyszerészünk hátha tud segíteni mit kell gyorsan bekapkodni ilyenkor :)

119397 2009.03.21. 10:35:39

:)))))

Ziebi 2009.03.21. 20:34:41

Anyamadár: ez az a náthás torokfájós móka, minden második embernek az van, akárkitől összeszedhettem. Asszem ma tetőzött, egész nap ágy, és így kimaradt a babalátogatás is :( Most született férjemnek nemrég unokaöccse...most elmegyünk egy évre és nem fogom látni. :( De ezen kívül eddig csak egy programot kellett lemondanom... Azt nem tudjátok hogy Neurosporint lehet itthon kapni?

58775 2009.03.21. 21:02:51

Óóó szegény :((( Engem az Echinacea-szirup szokott kirántani ezekből szinte varázsütésre (a dr. Theiss féle) már az első torokfájós tünetnél elkezdem szedni és így megúszom a durvább részeket. Jobbulást!!!

Ziebi 2009.03.21. 21:39:31

Ha hétfőig nem múlik kipróbálom, köszönöm :) De szerintem jó lesz holnap már :) A Neurosporin a nózimra kéne mert azonnal kisebesedik, és nagyon csúnya lesz. :( Köszönöm a jókívánságokat :)

119397 2009.03.22. 01:17:06

Ziebi, ez a neurosporin nem neosporin akar lenni?

Ziebi 2009.03.22. 09:23:33

Monka, még az is lehet...kint van egy dobozzal, és szerencsére évente egyszer ha használom.. :D Most már úgy néz ki megmaradok :)

119397 2009.03.22. 23:03:43

:)))

magenta 2009.03.31. 21:41:27

A Skóciában élőktől kérdeznék, bár nem biztos, hogy tudtok válaszolni... Szerintetek miért olyan veszett drága Skóciába utazni? Kb. a duplája egy londoni útnak. Nem értem. :(

Bonca 2009.03.31. 22:31:49

Magenta: Szerintem...(bár majd jön Edinbogyó friss infókkal) szóval én is éltem ott..hát 1. az, hogy messze van, elég messze Londontól, másrészt drága is tényleg, de szerintem, ha nem szervezett úttal mész, akkor olcsóbban jöhetsz ki. Skóciában élő magyarok egész biztosan tudnak olcsó utazási, szállás, étkezés és egyéb tippeket adni. Férj véleménye: 1. mert nincs közvetlen repülőjárat (na jó van egy, de..) maga a skót turizmus, mint olyan, az drága, az angoloknak is sokba kerülő dolog.. Adig is ajánlom a google ma új funkcióját, olyan jó kis virtuális sétákat teszek az egykori kedvenc helyeimen, megnézhetem az ablakunkban a még ott lévő virágokat, a barátaink háza előtt parkoló autójukat, a templomot a könyvtárat az orvosi rendelőt ahová jártunk, mindent, nekem lenyűgőző, jó kis nosztalgia, a férjem szerint félelmetes :)

119292 2009.03.31. 23:05:07

a ryanairnek van kozvetlen jarata Glasgow-Prestwickbe(Glasgowtol kb fel ora), tok olcso(anyum most oda-vissza 20000bol jon unokazni)nekem nincs bajom a ryanairrel,most legutobb Lufthansaval atszallassal mentunk haza, pfff, tobbet soha. Annyival nem jobb. Bonca, miert gondolod, hogy a skot turizmus dragabb az angolnal?Mondjuk teny, hogy nincs minden odacsoportositva a fovarosba, de ha pl berelsz egy autot, es magad jarod a videket, nem olyan veszes. A szallas tenyleg draga, de az szerintem egesz UKban. Gyerek nelkul mondjuk lehet menni youth hostelba, vagy iwiwen emberkektol kerni szallast, gyerekkel mar mas persze. Mi evek ota keszulunk elmenni LochNessbe, (igen, meg nem voltunk), eddig csak rovidebb kirandulasokat tettunk, pl a Monty Python kastely- The Holy Grail-es(Doune),a Falkirk stb. Nagyon szep.Most majd a Drummond Safari Parkba akarunk menni. Ja, viszont Skociaban szabad satorozni barhol, ez Angliaban tilos!!!Mi amikor idejottunk, amig nem volt albink ket ejjel satoroztunk:)

119292 2009.04.01. 00:28:18

Anyamadar, volt neked egy cica itt az oldaladon anno.(Apropo, hova tunt;)Nekem is van egy, noha egyelore csak facebookon, de szeretnem a blogomra is felrakni. Azt hogy kell?de csak ha nem bonyolult... :)

Bonca 2009.04.01. 08:12:37

Hogy miért gondolom, hogy drágább? :))) A férjem gondolja, de megkérdezem tőle majd, hogy miért. Én is azt mondom, hogy a szervezett útnál sokkal sokkal olcsóbban is ki lehet hozni az utazást Skóciában. Egyszer pl. az egyik edinburghi környékről kerestem képet, így találtam véletlen egy házra, ami fix áron bérelhető függetlenül a létszámtól. Kívül belül a ház, plussz az ár is nagyon kedvező volt. Most épp nem tudom újra megtalálni de tuti, hogy vannak ilyenek. Illetve aki ott él magyar (vagy ott élt) biztosan tud néhány olcsóbb tippel szolgálni. Gondold el ezt az egyenes járatot, Pretswickbe, aki nem ott él, annak nem annyira egyszerű ez, mert onnan még más járművel el kell jutnia más, nagyobb városba.

magenta 2009.04.01. 08:15:09

Köszi a válaszokat! Apóséknak néztünk volna utat, régi álmuk, úgyhogy sajnos koruk miatt a sátorozás és a youth hostelek kiestek. :( Talán jövőre négyesben, akkor legalább sofőr is lesz a férjem személyében. :)

119292 2009.04.01. 09:21:15

Bonca, igaz, de pl. a prestwicken lehet kocsit is berelni, ha kocsival akarjak bebarangolni a kornyeket.Kulonben teny, h ezzel a jarattal az a baj, hogy ott van a halalban. Magenta, megeri, gyonyoru a skot felfold. Es Skocia tele van kisertetekkel;)

119397 2009.04.03. 00:02:31

De fáj a szívem, Skócia gyönyörű, bébisintérkedtem ott egy darabig még '97-98-ban. Az augusztusi Military Tattoo-n voltatok? Azt érdemes megnézni (igaz nem olcsó, de "monumentális")

Bonca 2009.04.03. 08:15:24

Monka: Én is bébisintérkedtem ott, 2001-2 körül. (majd később újra éltem ott, mint full time mummy:)-egész más volt Nem voltam a Military Tattoo-n de Edinburghba látogatóknak rengeteg igazán csodaálatos megnéznivaló dolgot tudnék ajánlani köztük nagyon sok olyat, ami ingyenes.

119397 2009.04.03. 22:10:29

Bonca: majd egyszer valamikor eljutunk oda (pedig nem is vagyunk oly' de messze) akkor mindenképp megkérdezlek :))) Amúgy én Perth mellett voltam egy "Istenhátamögötti" házban (na ezt jól megmondtam) Cargill nevezetű párházas hely volt hozzá a legközelebb. Hú, de régen volt...

Ziebi 2009.04.16. 00:34:58

Ezennel jelentem, megszületett Anyamadár Kávéházának első innen kiinduló barátsága :) Ugye Monka? :)

58775 2009.04.17. 14:41:04

Dejódejódejó!!! :)))))))))))))))))))

119397 2009.04.17. 22:10:50

Jesszus, most tértem csak be újra! IGEN IGEN IGEN!!!!

119397 2009.04.17. 22:21:11

Na szóval bizony és tök jó! (bocsánat most szétszórt vagyok egy picit, mindjárt utazunk, juj) Utazott már valaki picibabával? Tapasztalat? Tényleg bele kell inni a tápszerbe?

ancsipancsi 2009.04.24. 16:42:18

Szia Emő! Egy ismerősöm révén felfigyeltem a race for life nevű rendezvényre.Ha tunád bővebb fórumra vinni? Akit érdekel. Én már sajna nem tudok benne résztvenni. http://www.raceforlife.org/ Üdv:Ancsi

58775 2009.04.28. 23:43:26

Na ilyen szétszórt vagyok én be sem néztem ide... :S Monka :))) mivel találkoztunk Pesten ezért tudom, hogy szerencsésen megérkeztetek és a gyerek is imádnivalóóóó! :) Ancsipancsi - nagyon köszönöm a linket, utánanézek mindenképpen!!! :)

58775 2009.05.08. 10:16:39

Szolgálati közlemény: ma nem tudok itt lenni igazán, mert elég sűrű napunk lesz, de fogok írni nektek - különösen neked Katampusz :))) mert nem haragszom. :)))

119397 2009.05.15. 03:36:01

Szia Emő, nagyon elmaradtam. Végigolvastalak... annyira megfog amiket írsz, hogy képtelen vagyok kommentálni... (honvágy és tsai) Fura, mert azt hittem Dani fogja rosszabbul viselni a visszajövetelt... hát nem így történt. Nade, én is örülök, hogy találkoztunk ám otthon! Majd legközelebb is, jó?!

58775 2009.05.15. 10:26:46

Óóó nem tudtatok végül maradni??? :(

119397 2009.05.16. 00:01:50

ezt nekem írtad? Maradni? Jaaaaa, a védés miatt kérdezed? Elhalasztotta Dani. Így az eredeti terv szerint jöttünk vissza. Hát ez van.

119397 2009.05.22. 01:44:51

Emő! Nézd mit találtam! Ez Csongor :))) http://picasaweb.google.co.uk/yizichen/Irkafirka#5145587787914611762

119292 2009.05.23. 20:53:42

Pont most van a yahoo fooldalan fohirben, hogy melegrekord dolt iden, 22,3 fokkal Nagy-Britanniaban...es hogy mindenki megorult, mert lehet holnap akar 23 fok is lesz!!!(Brightonba asszem 19et mondanak, anyamadar:) oregem,hogy lehetett ilyen orszagban letelepedni?!nem is ertem, miert vagyunk itt. na nem baj, junius elejen megyunk haza, Balcsira is:)irigyeljetek:) (persze elotte meg le kell adnom egy hazidogam, aztan vegeztem:))) Bocsi a kirohanasert, de epp tej hijan kave helyett teazva keszulok fel lelkileg a tanulasra:))

58775 2009.05.23. 23:16:26

Hanyagoltam a blogot kicsit, ne haragudjatok. Ma két kórházat jártunk meg (hála az NHS direct-nek..:S) de végül nincs semmi komoly baj. Megírom talán holnap, csak nagyon elfoglalt volt a péntekünk-szombatunk ezekkel az eü dolgokkal. Edinbogyó :))) nemtom hogy lehet megszokni ezt a hideget, de már én is képes vagyok kicsit északiasodni :))

119292 2009.05.24. 08:54:48

remelem, minden oke veletek.igen, ez a betelefonalosdi szerintem is idetlen, jobban szeretem a magyar "csak bemegyek, ha bajom van" rendszert, de ha mar benne vagy a rendszerben egy betegseg/terhesseg/mutet miatt, akkor sokkal jobban mukodik, mint a magyar.es itt is noverhiany van, itt is sokat tuloraznak, de mindig nagyon kedvesek, es a nover mindig ellat, hoz piritost vagy kavet, ha kersz, mindezt mosolyogva. kifejezett komforterzete van az embernek bent.(de a kaja itt is borzalmas, szerintem szandekos...) [miert kel egy kisgyerek koran, jokedvuen, ha egesz ejjel fent volt?hogy csinaljak?]

58775 2009.05.24. 11:15:02

Én szeretem a betelefonálósdit, otthon elég sok hülyeséggel zaklatják az ügyeleteseket, meg kihívják őket, aztán megsértődnek ha a lázhoz nem vonul ki a fél Markó utcai mentőállomás... :))) Itt legalább tiszták a dolgok - hívod elmondod a tüneteket - ha nem igényel azonnali beavatkozást de mondjuk aggasztónak tűnik, akkor visszahív a téma egyik specialistája - mondjuk gyerekorvos nem műló köhögés esetén, specifikusan kikérdez és mondja melyik patikában milyen gyógyszert válts ki! :) tlaán írok majd róla, mert nekem a tegnapi kivételével csak jó tapasztalataim vannak az NHS directről. :)

58775 2009.05.24. 11:15:50

Bealudt már a kicsi azóta? :) Mert ha sokáig fent vannak és hamar kelnek, tíz/dél körül bealszanak. :)))

119292 2009.05.24. 21:14:24

igen, fel11re sikerult agyba rakni, aludt is majd' 2 orat. most is szuszog mar(kb.fel12ig, onnantol orankenti keles...rejtely) abszolut igaz, amit irsz, tenyleg jobb nekik, de neha nehez telefonba elmondani, mi a nyugod:)

119397 2009.05.25. 01:51:25

A rendszer (NHS direct) tényleg nem lenne rossz, ha naprakész információkat adna (meg pontosakat). Érdekes, hogy otthon miért nem így van... valahogy mintha nem bíznánk a vonal másik végén beszélő valakiben. Nem látható ki az... Vagy a másik részről: nem vállalják a szakemberek a felelősséget, hogy megnézés nélkül mondjanak valamit. (nekem otthon rossz tapasztalataim (is) voltak az ügyelettel)

58775 2009.05.25. 09:06:58

Edinbogyó :S Foga jöhet vagy valami más? Van amiben változtattatok a napirenden, többet eszik, vagy más dolgokat? Monka, szerintem is van még mit csiszolni az NHS directen de azért nagy könnyebbség mikor a vonal túloldalán levő gyerekorvos megnézi melyik a hozzátok legközelebbi éjszakai patika ahova el tudsz jutni és odaküldi a receptet, mehetsz a gyógyszerért. :)))

119397 2009.05.25. 23:33:33

Hú, az igen. Egyenesen odaküldi a receptet? Ki viszi oda? Ez érdekelne :) Ez akkor jobb rendszer, mint az otthoni, ahol ugye muszáj elmenni 1 patikához, mert ott van (kell hogy legyen) kiírva a legközelebbi ügyeletes patika címe.

58775 2009.05.26. 18:33:13

Monka nem tudom, lehet, hogy odatelefonál :)

58775 2009.05.26. 18:34:33

IGEN-IGEN-IGEN-IGEN :))) 68%-os lett az esszém - 70%-tól már "ötös" azaz 1/1 lett volna. :) ennek most szupernagyon örülök! :))

ancsipancsi 2009.05.26. 20:54:55

Sziasztok! Emő,Monka lehet,hogy nagyon hülyét kérdezek. Már többször előjött mennyire hazavágyódás van a kintélőknél. Előjön az is,hogy kényszerből kellett elhagyni a hazát. Mi is kényszerből mentünk ki utáltam,eleinte. Aztán kényszerből jöttünk haza és megdöbbentem mennyire rosszul műkszik itt minden. Azóta azon vagyunk a párommal,hogy vissza menjünk. Tanulunk készülünk ,lélekben is. A kérdésem egyszerű. Miért szeretnétek egyszer Magyarországon élni? Bárcsak én is annyira tudtam volna angolul mint ti,már rég kint dolgoznék a szakmámban. Tanulnék meg egyéb ezer dolgot csinálnék ,amit itthon pénz és protekció nélkül szinte elképzelhetetlen. A srácomnak is jobban meg tudnám alapozni a jövőt..... Neki sem mindegy. Bocsesz,ha tolakodó voltam,de ha mi mégegyszer kiköltözünk többé nem szeretnék visszaköltözni.

119292 2009.05.26. 21:31:53

anyamadar, gratu az esszehez! :) nalunk is 70% tol first class, de en most remelem, az en esszeim legalabb 41et kapnak...(mutet miatt korhazban voltam, meg ugye a kislany is es a szakdoga..) Igazabol most jon vagy 4 foga egyszerre ,de szuletese ota ezt csinalja, hogy ejjel max 3 ora az alvas egyhuzamban. Okat nem tudjuk. Enni mostanaban nagyon rosszul eszik, gondolom, az a foga miatt van, visszatert inkabb az anyatejhez, pedig nappal mar egy ideje csak egyszer kapott, most meg van, h haromszor is ker, az ebedet meg kikopi... ancsipancsi, en az idojarastol vagyok nagyon kesz itt Skociaban, lehet, kis dolognak tunik, de teljesen befordit. meg no a rasszizmus, a BNP(nacionalista part) eleg durvan kampanyol most az EU valasztasok miatt, csak nezek, mit ki nem nyomtatnak.(British jobs for British people).Eddig is, de most meg foleg kihangsulyozom, h nem lengyel vagyok.

Ziebi 2009.05.26. 22:54:55

De régen jártam erre :) Akkor én is eldicsekszem hogy csupa A-t kaptam félév végén, halálosan boldog vagyok :) Anyamadárnak is gratula, nem kis teljesítmény :)

Lele 2009.05.27. 01:14:08

Gratula a sikeres esszéhez.

119397 2009.05.27. 11:51:38

Emő: lehet elfaxolja, de a(z eredeti) recept mindenképp kell a patikának (legfeljebb később). Talán postázza. De akkor is jó, mert rugalmas és megkönnyíti az ember életét (pláne amikor beteg, milyen jól jön). Emő, Ziebi: Gratulálok nektek! Csak így tovább! Edinbogyo: éjjel 3 óra? Hú, kemény, "kipihentek" lehettek. Esti - lefekvési - rutint csináltok (mindig ugyanabban az időben)? 4 fog egyszerre... juj. Mennyi idős a Picur? Ancsipancsi: tényleg nagyon velős a kérdésed :) de nagyon örülök neki. Ráadásul nálam nem olyan tiszta a kép, mint Anyamadárnál, mert én voltam aki ki akart jönni és a páromat "ráncigáltam ki"... mégis megesz a honvágy. Amit Edinbogyo írt azzal teljesen egyetértek (az időjárás meg az itteni nacionalizmus) Azt hiszem én is írok egy bejegyzést erről (megpróbálok). Mellesleg most ez a kérdés foglalkoztat a legjobban (hogy hogy jutottam el ehhez a 180°-os fordulathoz...).

119292 2009.05.27. 21:43:00

Monka, egy eves mult:) igen, kemeny...mindig minden rutinszeru nappal is igyekszem, bar az neha csuszik kicsit, de a vacsi, furdes, esti szopi, lefekves mindig ugyanolyan..probaltuk agyonfarasztani sok setaval, jatekkal, akkor meg rosszabbul alszik...de ez az egy gyenge pontja, mindenben megelozi a korosztalyat:)

58775 2009.05.27. 22:43:36

Nagyon sok izgalmas dolgot kommenteltetek és mindenkinek fogok válaszolni is holnap - még az emailekre is ÍGÉREM!!! :) Csak ma kicsit eltoltam az időmet..:S

Bonca 2009.05.28. 09:11:03

Monka: Engem nagyon érdekelne, ha írnál arról, amiről tervezel...hasonló történt velem is, nagyon nagyon vágytam újra kimenni, kimentünk, és minden csodás körülmény ellenére "megevett a honvágy" alaposan átgondolotam, mérlegeltem mindent ott, sokat értem általa, majd visszajöttünk (nem a honvágy miatt, hanem amiatt amiért honvágyam volt, de ez hosszú).

119397 2009.05.30. 01:01:27

Bonca: engem is érdekelne a te eseted. Elkezdtem írni, egyfajta "hangos" gondolkodással, de valószínűleg el lesz nyújtva (végtére azért másfél év alatt sok minden volt) Úgyhogy ezért előre is elnézést. Amúgy nagyon tetszik amiket írtál az egyik bejegyzéshez (hogy sok mindentől függnek ezek a dolgok) Itt van: http://danimonka.blog.hu/2009/05/27/miertis_2

119397 2009.05.30. 01:03:21

Edinbogyo: no, nem tudom mit lehetne, úgy látszik ő ilyen az alvással. Kitartás!

119397 2009.06.08. 00:33:49

Itt egy kis röhögni való: hát nekem még a könnyem is kicsordult, régen nevettem ilyen jót :) http://www.anyalettem.hu/amit-addig-nem-tudsz-amig-nincs-gyermeked--cikk

58775 2009.06.09. 08:58:57

Van két pár -7-es BC 8,6 (B&L Purevision) kontaktlencsém. Szeptemberben fognak lejárni. Nagyon szívesen odaadom/elpostázom, valakinek aki ilyet használ - írjatok mélt!!! :)

58775 2009.06.10. 12:37:39

Nagyon örülök, hogy az utóbbi pár téma ennyire megmozgatott titeket és szerettek írni, gondolkodni, vitázni ezeken, mert rengeteg új és hasznos dolgot vetettetek fel ezáltal. :) Remélem ma este tudok egy kis időt szakítani arra, hogy válaszolgassak nektek. Most Mashu stoppolja a gépet, elég sok munkája van. :)

Dóri 2009.06.13. 20:47:58

Hahó! Jól vagy? rég nem láttalak!

Dóri 2009.06.13. 20:48:30

Hahó! Jól vagy? rég nem láttalak!

Bonca 2009.06.18. 17:12:59

Idelátogattam, egy virtuális kávéra :) Gondolok Rád Hicu, hogy milyen klassz heted van. Képzeld levelezésben állok egy végzett antropológus lánnyal, kérdeztem a volt csoporttársai hogyan helyezkedtek el, ezt írta: muzeológia szakirányosok múzeumba mentek, régészet szakirányosok feltárásokra, régészeti könyvkiadóhoz, egy ismerősöm nem szakosodott, és egy roma központba került, de van olyan is, aki nagy építkezések előtt vállal feltárásokat. Aztán van rádió hírszerkesztő. Nem is gondoltam erre, hogy ilyen közeli terület, még egyszer majd kollégák leszünk? :) Ezt csak úgy viccesen írom ám, még el sem kezdtem az iskolát.

kata 2009.06.25. 10:29:29

Hajó, kedves Anyamadár és többiek! Kicsit "felpörgetem" a kávéházi beszélgetést! Képzeljétek, felvették a lányomat Skóciába egyetemre!:))) Még csak a honlapon gratuláltak, majd jönnek szép sorban a levelek... A tandíj-dolgot még nem intéztük, majd ezután, addig még mindig kicsit izgulunk (mi, szülők:)), hogy tényleg ne kelljen tandíjat fizetni. Olyan elképesztő hosszú kérdőívet kellett kitölteni a megfelelő szervezetnek, hogy a hajunk is égnek állt, holott elvileg EU-tagoknak egyszerűen csak azt kéne igazolni, hogy EU-tagok, és akkor nem kell fizetni... Mindegy, ez egy kis ízelítő a hivatali ügyintézésből... Továbbra is szorgalmasan olvasgatjuk a kint élők blogjait, de ha bárkinek van valami jó tanácsa, mire figyeljünk, mit vigyen majd magával, mit ne, mire számítson, szóval bármi, azt örömmel vennénk! Kata

kata 2009.06.25. 10:31:26

Ez a "hajó" hahó akart lenni az előbb.:)))

Bonca 2009.06.25. 13:16:22

Szia Kata! Gratulálok a lányodnak, a világ egyik legcsodálatosabb helyén fog tanulni. Igaz, hogy nem a jelen, mégis ajánlom, legalább a képek, és némi információtartalom kapcsán is, a blogomat, http://www.ouredinburgh.blogspot.com/ ahová a kint töltött szép emlékeket pakolgatom. Ajánlom, hogy inkább visszafelé, alulról felfelé érdemes nézegetni. Illetve, van néhány ismerős, aki magyarként ott tanul, tanult az egyeteme. Jó készülődést, hangolódást.

kata 2009.06.25. 15:04:14

Köszi szépen, Bonca, mindjárt nézem is! Egyébként Stirlingbe megy a leányzó, az sem tűnik csúnya helynek...:)

58775 2009.06.25. 20:41:40

Kata :)))))) Gratulálok a lányzónak! :) A tandíjat a Student Loan Company-nál kell nektek is igényelni? (Skóciában nem tudom kik az illetékesek.:S) Csak mert ha tőlük akkor előre szólok, hogy mi Mashunak megigényeltük májusban és következő év januárjában vagy februárjában fizették ki. Addig tologatták a papírokat..:S Bonca és Edinbogyó is nagyon járatos Skóciában :) remélem tudnak majd segíteni. :)

kata 2009.06.25. 22:05:44

Köszi!:) Skótoknál egy SAAS nevű (általunk nemes egyszerűséggel "sas"-nak titulált) szervezet intézi a dolgokat. Elvileg ingyenes az EU-ország tagjainak, szóval egyáltalán nem kell fizetni tandíjat, ennek fejében viszont nincs sem szociális, sem tanulmányi ösztöndíj. Akik ott vannak magyarok, azt mondják, elég zökkenőmentesen intézik ezeket a dolgokat, hát, remélem, nálunk is így lesz. Bár a papírtologatásról is sokat hallottunk...:( A ti esetetek sem semmi...

58775 2009.07.14. 09:45:43

Bocs, mostanában keveset vagyok, pedig elég sok témám lenne amit szeretnék megírni nektek. Álláskeresés, lakáskeresés és a többi.. ez megy folyamatosan. Találtunk egy jó lakást és képzeljétek gyerekesek nem mehetnek oda... hát a p*fám leszakad. Inkább 19 éves egyetemista kell neki? Aki két hét alatt leamortizálja??? Nah mindegy.

Ziebi 2009.07.16. 19:37:05

Képzeld Emő, veletek álmodtam :))) Az volt hogy valamiért örökbe akartunk fogadni egy kislányt és te/ti hoztátok oda nekünk bemutatni, meg valahogy te segítettél benne :DDD

58775 2009.07.16. 19:39:50

Ziebi :))) Ez aranyos! :)

119292 2009.07.18. 21:30:47

Na tegnap ejjel meg en almodtam veled, igy ismeretlenul, meg K. Bogival:) asszem vmi babatalin futottunk ossze, es mutattam vmit, amit toluk kaptunk-de csak az almomban, kozben a valosagban meg Boncaektol...:)

ancsipancsi 2009.07.19. 09:52:09

Hova tünt a macskosz?

58775 2009.07.19. 10:17:11

Edinbogyó :))) ez jóó :))) Ancsipancsi szegény Macskosz a sablonváltás áldozata lett, de gondolkodtam már rajta, hogy csinálok újat. :)

kata 2009.07.21. 14:44:00

Sziasztok! Nagyon vicces dolog történt, gondoltam megosztom veletek. Szóval intézzük a hivatalos dolgokat a lányom skóciai tanulmányaival kapcsolatban. Például fel fog venni magyar diákhitelt, mivel lehet, és hát nem vagyunk sajna krőzusok... Szóval telefonon érdeklődtem, mi is kell pontosan az igényléshez, merthogy Skócia, egyetem stb. Mire a fickó kimérten: "Hölgyem, attól félek, Skócia nem az Európai Unió része..." Úgy megdöbbentem, csak makogtam, hogy "de hát az Egyesült Királyság része..." Mire ő: "hát, ha így van tényleg, akkor jó..." :))

119397 2009.07.21. 19:19:23

Jujjj...

tloszk 2009.07.21. 20:56:42

Szia. Érdeklődöm, hogy megkaptad e-mailom anyamadár? Képeket is csatoltam, a pazarlókról...

58775 2009.07.22. 08:02:32

Kata ez: ááááá... :)))))) Tlioszk, írtam nemrég, hogy elszálltak az emailjeim és aki írt az küldje légyszi még egyszer. Szerintem a tied is közöttük volt.:( elküldenéd újra kérlek?

Bonca 2009.07.22. 16:52:51

Szia Hicu, nekem is volt egy képmellékéetes emailem, talán júniusi, lehet hogy az is?

Dorisz 2009.07.23. 00:01:34

Sziasztok! Régóta olvasgatom Anyamadár blogját és lenne egy kérdésem, ne nevessetek ki érte,hogy tudatlan vagyok. Remélhetőleg ősszel kiköltözünk Angliába, és másfél éves lesz akkor a fiam. Van valami,amire készüljek fel,hogy vigyek neki, mert Angliában az nem olyan, olyat nem gyártanak stb.? Előre is köszi,ha segítetek.

58775 2009.07.23. 08:53:09

Bonca ha nem válaszoltam rá akkor nagy valószínűséggel elveszett az is..:S Dorisz dehogy nevetünk ki érte! :) Ez szerintem tök jó kérdés! Én pl. nem tettem fel ezért itt szembesültem olyan dolgok hiányával amik kellettek volna. Pl. gyógyszerfronton: fenistil csepp, cebion, echinacea szirup. Ezek vagy nincsenek, vagy körülményes beszerezni - de erről Monka többet tud mondani. :) Élelmiszer - rendes pirospaprikapor, a környékünkön csak kisüveges ízetlent lehet kapni. Nincs betűtészta, se tarhonya. :))) A pelenka, babanaptej pl. sokszor olcsóbb mint otthon főleg ha le van akciózva. Rengetegféle bio- azaz itteni néven organics étel, ital megtalálható a polcokon, ha azokat szereted neki adni. De szerintem a sima ételek is jó minőségűek. Liszt-kenyér kicsit más mint otthon. Más állagú lesz a nokedli is. :) A toastkenyér meg kicsit olyan mintha kalácsot ennél. :) Remélem a többiek is tudnak írni valamit, mert hirtelenjében ennyi jutott eszembe. :)

58775 2009.07.23. 08:53:45

Dorisz írtam neked is fentebb, csak most oldalt nem látszik. :) Lapozz ide! :)

Dorisz 2009.07.23. 14:10:46

Köszönöm! A kajákról kb. már informálódtam , főleg a Te írásodból,úgyhogy most akkor feljegyzem magamnak,hogy a gyógyszerkészlet is más. :) Más: időjárás. Gondolom,mikor ősszel megyünk, gyakorlatilag csak téli ruhát,vastag pizsit, elektromos lepedőt vigyünk,az átmeneti cuccokat (pl. vékony melegítő) akár otthon is hagyhatjuk, van annyi hőmérsékleti-időjárási differencia a két hely között,ugye?

119397 2009.07.24. 02:26:55

Nekem személy szerint a "jóöreg" fürdetőkenőcs hiányzik (Unguentum hydrophil.nonion.), nincs itt kálcium pezsgőtabletta (enyhébb allergiás tünetekre) és lázcsillapító céljából gyerekkúp. A konyhai részen pedig a darált mák jutott eszembe, de darálatlanul lehet kapni. Ja, még cérnametélt vagy csigatészta sincs (bár jól felszerelt lengyel boltban asszem lehet kapni) és a kedvenc kakaóporom csak minikiszerelésben kapható erre, az utántöltő nem (pedig ez a nesquick). Kinek mi... :)

119397 2009.07.24. 02:33:53

Az idő: attól függ Anglia melyik részére költöztök, bár lehet mindenütt annyira szeles mint itt (Yorkshire, Leeds, Bradford). Emiatt gyakran érezni hidegnek, ami amúgy nem is lenne az :( Talán mondhatom, hogy először hidegebbnek érezzük aztán meg lehet szokni... Ha szerettek kirándulni (vagy csak sétálni) vagy nem lesz autó, akkor: gumicsizma (ha nem városba költöztök) de mindenképp abszolút beázásmentes cipő :)

119397 2009.07.24. 02:34:44

esőkabát

119397 2009.07.24. 02:35:17

na mostmá' me'ek aludni...

Bonca 2009.07.24. 07:55:06

Monka: nekem is éppen a füretőkenőcs hiányzott, abból vittem mindig többet vagy hozott nekem valaki aki hazament. Árulnak itthon darált mákot is, a Kalifa cég azt hiszem. Mindkétszer az edinburghi szakasz az életemben esőkabát nélkül telt, így utólag hihetetlen. Nem volt rá valahogy szükségem, mert mintha az eső olyan más lenne mint itthon. Sokszor finoman szemerkélő volt, amiben én még nyugodtan sétálok. Nem lehet, hogy esőkabátból jobbakat, esetleg még olcsóbban is kapni mint Mo.n? A beázásmentes cipő az tényleg fontos nagyon. Volt olyan vendégünk Edinburgban aki az első nap délutánján már mehetett venni, mert amit hozott cipő, az az első nap délelőttjén teljesen szétázott. (vett egy vidám gumicsizmát)

116268 2009.07.24. 15:50:48

Dorisz, ha még akarsz adni a kicsidnek D-vitamint, mindenképpen hozzál otthonról, mert olyan Angliában nincs! :-D Hú, hogy mennyit jártam utána, és magyarázkodtam védőnőnek, gyógyszerészeknek, gyerekorvosnak... míg végül azt hiszem anyamadártól kaptam egy üveggel. :-) Lehetséges alternatíva, ha te is meztelenül járatod a gyerekedet télvíz idején, mint az őslakosok. :-D Lázcsillapító kúp amúgy van, csak nem szeretik felírni, mert szerintük az olyan... izé. Hehe, nekem a primarkos esőkabátom az első esőig tarott - lehet, hogy nem ott kell venni. :-D

119292 2009.07.24. 21:49:06

Szerintem nem ugy van itt hideg, mint otthon, mi hidegebbnek erezzuk, mert a szel, ami legalabbis itt Edinburghban a tenger miatt mindig fuj-Glasgowban meg egyfeszt esik-, es a hideg nedvesebb, a csontodig hatol. Esernyo gyakorlatilag felesleges az esetek nagy tobbsegeben, mert kiforditja a szel...nekem mondjuk nincs esokabatom, de nem szeretek esoben maszkalni, max addig, amig birja a kapucni a kis apro esoszemerkelest, amit Bonca is irt-en azt ugy utalom, mert a szemuvegem vizes lesz. Lengyel boltban nagyon sok minden van, pl. kalcium tablettat is talaltam mar, Monka!! ;) A pelus es a babakaja tenyleg olcsobb JOVAL, mint otthon, meg atszamolva is, nemhogy az itteni fizuhoz. Kalmopirin nincsen!!!En azt hianyoltam, ha barmi bajom van, csak azt veszek be forro teaval/forralt borral, be az agyba, es masnapra semmi gond.

Bonca 2009.07.24. 23:19:06

Polár pulcsik jók szerintem ahhoz a szeles csontig hatoló hideghez. Viszont, nagyon téli bakancsra, kabátra, sosem volt szükségem kint.

58775 2009.07.25. 12:35:17

Monka az E45 nevű fürdetőnek tökre ugyanolyan illata van mint a fürdetőkenőcsnek, mi azt használtuk mikor tavaly Csongor durván ekcémás lett. http://images.chemistdirect.co.uk/images/productimages/large/e45_junior_foaming_bath_milk_6078.jpg szerintem te még meg is tudnád mondani ugyanaz-e az összetétele. :) Egyébként én is kihoztam egy halom fürdetőkenőcsöt. Polárholmik jók, de itt elég olcsón beszerezhetőek a ruhaneműk - merrefelé jöttök Dorisz? Csajok köszi a segítséget, tudtam, hogy rátok számíthatok ha én kihagyok valamit :))))))

Dorisz 2009.07.25. 22:03:26

Hali! Köszönöm mindenkinek! D-vitamin nagyon jó ötlet,és akkor polár és esővédő cuccok :) Anyamadár: szeretnék Hillingdonba vagy Basingstoke -ba menni, de lehet,hogy másutt kapok állást. Az ügynököm biztat,hogy el fog helyezni őszre. :)

58775 2009.07.26. 10:45:48

Dorisz - azért az a két környék kevésbé hideg ha jól látom. Egyébként egészen meg lehet szokni az itteni szeles, esős időt. Főleg télen kellemes, hogyha délebbre laksz, mert kevésbé röpködnek a mínuszok. :)

kata 2009.07.26. 10:56:52

Nekem még mindig "nagy gyerekesek" a kérdéseim: mobiltelefon-témában mit ajánlanátok? Vegyünk Magyarországon egy kártyafüggetlent, vagy érdemesebb Skóciában beszerezni? Kártyás vagy más megoldás jobb a tapasztalatok szerint? A laptop is egy ilyen örök kérdés, bár arról már leveleztem néhány emberrel, és mindenki azt ajánlotta, hogy kint érdemes venni. Amitől a lányom kicsit tart: apja összeírta ugyan neki, milyen paraméterekkel kéne gép, de ő attól fél, hogy mivel nem egy műszaki ember, és nyilván eleinte nem minden szót fog, ugye, érteni, nem rontja-e el a vásárlást, uram bocsá': nem vágják-e át a boltban? (Vagy ez utóbbi nagyon magyaros beidegződés?...)

58775 2009.07.26. 11:01:08

Kata - érdemes még itthon kinézni a gépet online áruházakban. Mi pl. a Dell honlapján tettük össze a gépünket és annál kicsit jobbat találtunk olcsóbban a Tesco egyik áruházában. Megrendeltük (lefoglaltuk) odamentünk érte és kifizettük. :) Egyrészt olcsóbb is mintha bemegy egy számítógépes boltba, másrészt meg le is tudja foglalni még otthon és egy héten belül kell átvennie, tehát az utazása hetében. Itt nagyon olcsó telefonok vannak szintén van tescos és asda-s is, (nagy a verseny és jók a tarifák is) Brightonban pl. 10 font a kikódoltatása. De majd jönnek a skóciai csajok és talán abban jobban tudnak segíteni melyik boltokat, cégeket érdemes megnézni. :)

119292 2009.07.26. 12:01:31

Kata. az otthoni telefont itt fuggetlenitik 10 fontert a pakisztani mobilos boltokban legalisan. Amugy en az O2-t ajanlom. A T-Mobilenak szar a terereje, meg a Virginnek is.

kata 2009.07.26. 17:44:43

Edinbogyó, köszi, de az itthoni telefon épp elromlott, így mindenképpen érdemes lenne újat beszerezni. Ha így áll a dolog, te mit ajánlanál?

119397 2009.07.26. 22:52:32

Emő: az E45-öt ismerem (kívülről), dicsérik nagyon, de még nem találkoztam vele (belülről). Az összetételük tényleg hasonló. Van belőle fürdető, krém és még egy rakat. A hydrophil.non.-ban viszont az a jó, hogy elég univerzális darab. Én pl sminklemosónak (is) használom :))) De köszi a tippet! :) A D-vitamin valóban nincs! Én is otthonról szereztem be (a védőnőm azt mondta nem szükséges... nem jöttem rá hogy van ez... a kicsiknél a hiánya az Angol-kór... hmm). Személy szerint én még egy darab lázcsillapító kúpot nem láttam :))) mondjuk attól még biztos van :))) Konkrétan Kalmopyrin tényleg nincs, viszont az nem más mint az aszpirin és azt meg lehet kapni (persze itt most belemehetnénk az előállítás, segédanyagok témába, mert lehetséges, hogy valakinek a Kalmopyrin bevált és a sima aszpirin nem). Algopyrin viszont valóban nincs. Edinbogyó szerencsés vagy. Itt az esők 90% olyan, hogy az ember sz@rráázik... :))) Az O2 (mobilszolgáltató) nekem is bevált (én a feltöltős változatot használom). Viszont most jutott eszembe, hogy itt lehet kapni skype-mobilt (egyedül a "3" (three) nevezetű cégnél lehet kapni.) Lehet kártyásan vagy előfizetésesen. Azért érdemes náluk ilyen mobilt venni, mert laptop bekapcsolása nélkül be lehet lépni vele a skype-fiókba és az semmibe nem kerül és ugye maga a skype használat is ingyenes (ha másik skype felhasználót hívunk vele).

Dorisz 2009.07.27. 00:19:40

Nincs D-vitamin egy olyan országban,amiről a D-vitaminhiányos betegséget elnevezték :D ez jó. De akkor hogyan pótolnak D vitamint az angol anyukák? Tápszer-tejpép? Vagy valódi csukamájolaj,mint Zsebibabának? Mobilon még el sem gondolkodtam. Tyű.

Bonca 2009.07.27. 08:00:19

Monka: A fürdetőkrémet, nekem kozmetikus ajánlotta arclemosásra, a bőröm nagyon nagyon érzékeny, sok drága krémet próbáltam már hiába, alig van ami bevált, de ez igen, ez tényleg nagyon jó. Amit mi még hiába kerestünk, a Protexin Restore, ( http://vitaminkosar.hu/11,protexin-restore-(15-tasak).html ) amit mindig adtunk Benedeknek, ha antibiotiukumot kellett szednie. Nem hittük volna, hogy nem találunk, mert ez angol termék, de akárhol kérdeztük, nem hallottak még róla, és a probiotikumos joghurtot ajánlották, csak akkor még a babánk nem evett tejterméket, mert kicsi volt, végül találtunk olyan gyógyszertárat, ahol rendelni lehetett volna. Szóval ez akadályoba ütközött. Némely homeopátiás terméket is sok kutatás után tudtam beszerezni. Illetve a hozzátáplálás kezdeténél, az ilyen dolgok, hogy kukoricadara, köles, különböző gabonadolgokat szereztem be kicsit körülményesen.

58775 2009.07.27. 08:58:35

Monka - erre nem is gondoltam, hogy mire jó a fürdetőkrém! nekem is nagyon érzékeny az arcbőröm, majd kipróbálom. :) Köszi a skype-mobilos tippet is! Dorisz igen ezen már én is puffogtam, nincs D-vitamin pedig az angolkór miatt kapjuk.:) Egyébként nagyobb gyerekeknek már mindenféle kiszerelésben elérhető vitamin - én vettem már nekik Haliborange-t (ez folyékony narancsizű vitaminkészítmény - de most olyat kapnak aminek gumimaci alakja és íze is van. :) nagyon szeretik. :))) Gondolhatod. Edinbogyó. :))) Ezek szerint egy árban dolgoznak mindenhol a pakisztáni boltosok. :))) Bonca :S jó lehetett ezt vadászni. Mi Normaflore-t nem találtunk mikor a múltkor kellet Éduának a begyulladt lábujja miatt antibiotikumot szednie.

kata 2009.07.27. 13:37:35

Köszi, Monka, megnézzük ezt a skype-mobilt is.

116268 2009.07.27. 23:21:47

Monka, én sem láttam ott lázkúpot, bár nekem nem is szakmámbavágó gyógyszereket látni :-), de egy ismerős anyukának sikerült kiharcolnia, hogy felírjon a gyerkőcnek a doki. :-) Hát, először nagyon megpróbálta lebeszélni, merthogy az milyen már... :-D De aztán gondolom tudtak rendelni valahonnan ilyen egzotikus gyógyszert is. :-)

116268 2009.07.27. 23:30:30

Dorisz, legjobb tudomásom szerint a D-vitamint nem pótolják sehogy. Elmentem a védőnőhoz. Csodálkozott, hogy nahát, miért is kéne, hiszen ők abból indulnak ki, hogy az egészséges körülmények között élő gyerek minden fontosat megkap a táplálékból. Megjegyeztem, hogy a D-vitamin pont nem olyan fajta. Mondja, nahát, tényleg... Hát, sajnos nem tud segíteni. Vehetek multivitamint, ha nagyon akarok. A gyógyszertári kört kihagyom, lényeg, hogy ott sem volt, csak felnőtteknek való, kalciummal vegyített, oszteoporózis ellen, vagy mi. (Végül tényleg vettem valami brutál B-vitamin ízű multivitamint és egy darabig azt adtam, mert csak abban volt elég D-vitamin anélkül, hogy a többiből túl sok lenne.)

116268 2009.07.27. 23:41:34

folyt. Következő kör: dokinéni + negyedéves medika. Nahát, ilyenről még nem hallottak. Visszafogtam magam, és nem mondtam el az angolkór etimológiáját. :-D Hogy köze lenne a koponya csontosodásához? Nahát... :-o Igen, azt tudják, hogy a csontképzésben szerepe van, de konkrétan így nem. Na jó, megnézi - nincs ott ilyen, hozassak otthonról. Néhány hét múlva, körzeti nővér nagy örömmel fogad: Rájöttünk, miért nincs itt D-vitamin! Mert a lisztben van! Mármint, hogy azt adják hozzá, mint a sóhoz szokták a jódot. Nahát, egy kicsit rehabilitálom őket. De aztán utánanéztem, és kiderült, nem igaz. :-D Mást adnak hozzá, niacint, kalciumot, de D-vitamint nem. :-D Ja, és a vicc, hogy én még valamikor előtte olvastam, miért nem adják: valamikor a múlt század közepe felé volt egy túladagolási botrány, amikor adták is és a tápszerbe is tették. No ennek hatására megijedtek és inkább teljesen beszüntették, és most már azt sem tanítják, hogy miért. Hát így van ez.

Dorisz 2009.07.28. 01:26:47

Zsuzsa: köszi :D hát... szerintem remekül fogok szórakozni ezen a vicces népen,ha egyszer kiköltözök :D A gumimaci alakú vitaminbogyó viszont remek találmánynak ígérkezik.. nyamm...

116268 2009.07.28. 15:55:39

Eszembe jutott még valami, amiért hiába kajtattam, de lehet, hogy csak én voltam béna. Otthon meg Németroszágban gyógyszertárban kapható gyógynövényeket, amikből teát lehet főzni, sehol sem találtam Brightonban. Ott is küldözgettek gyógyszertárból bioboltba, onnan meg nem tudom, hova, de sehol sem volt. Nem tudom, hol lehet ott ilyesmit kapni, ha lehet.

Ziebi 2009.07.29. 20:40:51

Nem tudja valaki, Monkáék hazaindultak már? :)

58775 2009.07.30. 11:04:05

Zsuzsa ez jó :))) mármint a lisztestörténet :) Én sem kaptam gyógynövényeket sehol, még a megadott bioboltban sem... Ziebi megnézem, mert valahol írta mikor mennek.

kata 2009.08.01. 12:47:58

Újabb HELP! Szóval a kérdésem a fonttal kapcsolatos. Most tudatosult csak bennünk, hogy az általunk évek óta gyűjtögetett font sterlingeket hivatalosan már bevonták...A Bank of England azt írja, ők készséggel beváltanak minden régebben használatos GBP-t, de ha az ember nem Londonban van, ahol az ő központjuk található, akkor mi a helyzet? Tudtok erről esetleg valamit? Azt is írják, hogy általában minden bank maga dönti el, elfogadja-e a régi pénzt beváltásra.

105430 2009.08.01. 13:41:02

Szia,Kata! Te jó ég,milyen rég gyujtitek már a pénzt?:) Nagyon régiek azok a fontok? Szerintem,ha a Boske képe van rajta,el kell hogy fogadják:)

kata 2009.08.01. 14:14:47

Hát igen, még a múlt évezredben voltunk (99-ben...), és azóta megvan, nem váltottuk vissza Ft-ra, most meg jó lenne... Majd meg is nézem, ki van rajta, de szerintem ő...:)

potti 2009.08.01. 17:34:32

Sziasztok! Én még nem is voltam itt a kávézóban. Szóval,a telefon.Ha esetleg valakinek nincs skyp-a,de szeretnétek olcsón felhívni,az O2-nál van egy feltöltőkártya,ami nagyon klassz ebből a szempontból.Ha havi 10fontot töltesz rá,akkor lesz 50 ingyen perced,ha 20fontot,akkor meg 100 ingyen perced.És azért ez szerintem igen kedvező ajánlat.Az ingyen percek bárhová jók,a királyság területén kívülre.Természetesen a feltöltött pénzt meg le lehet beszélni.

105430 2009.08.02. 19:03:36

Szia,Kata,megint! Most kétféle 20-as van forgalomban,lehet,hogy erre gondoltál,hogy kivonták a forgalomból. Ez a régi:http://thumbs.dreamstime.com/thumb_20/1125931786HWqVfr.jpg Es ez az új:http://www.angloamerican.uk.com/images/webImages/newTwentyPoundNote.jpg Bár az újból egyre tobb van,ugyanúgy elfogadjak a régit is. Szerintem biztosan jó a 99-es évjárát,nem volt az olyan régen:)

ancsipancsi 2009.08.02. 21:29:54

Dlorisz! Fokhagymanyomó Szőnyegtisztító por(venish) szárított élesztő Kotyogó alátét hozzá a tűzhelyre Ja ha biciklire lesz szükség gumijavító folt(nekünk jól jött volna) Felnőtt sapka kesztyű nem kaptam én sehol (Belfastban) Ennyi jut eszembe most per pillanat meg a fentebb említettek. Éppen ma gondoltam rá,hogy állíthatnánk össze egy listát erről. Üdv:Ancsi

kata 2009.08.02. 21:33:24

Köszi, Mariann! Mindjárt megnézem a pénzt, egyeztetem a képpel. Bekukkantottam a blogodra, hát nagyon helyes kislányod van!:) Nagyon emlékeztet az enyémre ilyen idős korában... (Tudod, ő az, aki most elmegy 2400 km-re tőlünk, és én egyszerre sírok-nevetek...Na jó, a sorrend legyen: nevetek-sírok:))

105430 2009.08.02. 21:42:32

Nekem nincs is blogom:( Szerintem az általam olvasott blogokat nézted:) Az én kislanyom is messze van;Budapesten,én meg Londonban:)

ancsipancsi 2009.08.02. 21:48:44

Dorisz szerintem ne Mo-n vegyétek a vízálló cuccot. Egyrészt brutál drága ,másrészt nem olyan jó minőség. Turaboltban van olcsó kategória,nekem viszont az első időkben elég volt egy tiszta bőr sportcipő is. Üdv:Ancsi

ancsipancsi 2009.08.02. 22:23:41

A fáradság miatt szakaszos a gondolkodásom. Kissrácnak ,ha cipőre lesz szüksége a clarksot vegyétek. Legjobb. Gondban voltam,mert csak gagyikat láttunk és mire rátaláltam,hát az egy jó félévbe telt. :P:) Üdv:Ancsi

kata 2009.08.02. 22:27:31

Pedig ha itt rányomok a nevedre, akkor "kijön" egy blogcím... Jajj, akkor mi megértjük egymást lány-ügyben...

potti 2009.08.03. 01:12:29

Foghagymanyomó,szárított élesztő???? Ezek vannak itt is.Sőt,itt csak szárított élesztő van.Nokedli szaggató. Az viszont nincs.

58775 2009.08.03. 07:53:25

159. ancsipancsi Fokhagymanyomó - ASDA Szőnyegtisztító por(venish) - egyfontos bolttól kezdve szupermarketekig mindenhol kapható, én a fújós változatot szeretem. szárított élesztő - eddig még minden boltban találtam (Tesco, Asda, Sainsbury's) Felnőtt sapka kesztyű nem kaptam én sehol (Belfastban) - én Primarkban vettem legutóbb. :) Ahogy Potti írja nokedliszaggató na az nagyon kell! :) Nekem kettő is van, mert sajna az előző berozsdásodott...:(

58775 2009.08.03. 07:54:37

Mariann! Köszi a kisegítést, sajna fogalmam sem volt a "font"-os dologról, hogy hogyan működik. :)

ancsipancsi 2009.08.03. 10:20:35

Emő köszi.Jegyzem. :) Hát lehet,hogy én voltam béna. Montam a páromnak lassan össze kel írni a listát,mert asszem jövőre tipli szép kis hazánkból megint. Á nem nekünk való ez már. Kifacsart citrom hozzánk képest kutyafüle.(már lelki téren) Szeptembertől gyógytornászoknak fogunk tanulni és egy év múlva a vizsgák után már lessük is az állásajánlatokat. Üdv:Ancsi

Ziebi 2009.08.03. 18:50:46

Nokedliszaggató :D:D Most májusban hoztak a sógornőmék, mert bizony itt sincs :) Élesztős dolgok...csak kenyeret sütünk, ahhoz meg por kell... :) egyszer csináltam pogácsát, gyanítom hogy még be kéne kalibrálni az élesztő mennyiségét.. :) Fokhagymanyomó: IKEA-s, jobb mint az amit a barátnőmnek a netről rendeltem sokkal drágábban. Másfél éve kiválóan működik :)

58775 2009.08.06. 12:29:01

Halihó, beköltöztünk, de valószínűleg nem lesz netünk 20-ig. Majd igyekszem azért frissíteni, képeket feltenni ( a helyi McDonald's voltából netezgetek most is.:))

gyulaigabi 2009.08.06. 14:41:34

Szia! Ma kezdtelek olvasni, ugyanis beválasztottak a zsűribe és Te vagy az első "zsűrizendő blogozóm",tettszik ahogy írsz!Gabi

58775 2009.08.07. 12:47:11

Szia Gabi! Nagyon örülök, hogy tetszik neked a blogom. Remélem sok hasznos és érdekes olvasnivalót találsz rajta. :) Megkérdezhetem, hogy ez milyen zsűri? Goldenblog? Emőke azaz Anyamadár

Dorisz 2009.08.07. 23:38:20

Halli! Ancsipancsi és mindenki,köszönöm a tippeket és tényleg jó lenne egy ilyen lista (tisztára mint amikor szülésre készültem,kaptuk a védőnőnéniktől a nyomtatványokat: babakelengye,mit vigyünk a kórházba, stb. :D) Ancsipancsi,nekem a sógorom főnöke gyt., és nem kapott Angliában állást,mert nem egyenrangú a magyar diploma, nem felel meg nekik. Ellenben diplomás ápolóként könnyen és gyorsan el lehet helyezkedni, főleg,ha útközben SBO-n (= A&E) vagy ITO-n (ICU) szerzel némi gyakorlatot.

119292 2009.08.07. 23:47:06

Vaniliacukrot ti kaptok?mondjuk lengyel boltban nem neztem meg... [Kaprot lehet kapni waitrose-ban, eddig nem talaltam sehol, es zoldbab leveshez szoktunk rakni.] Kotyogos kavefozot lehet kapni,haztartasi boltokban, nem nagy hiperekben.

58775 2009.08.08. 11:59:27

vaniliascukrot en otthonrol szoktam szallitani. :) kapor - nyami. ma van itt piac hazafele korulnezek. :)))

Ziebi 2009.08.08. 15:23:59

Nálunk van vaníéiás cukor, elég drága, és cak 1 helyen lehet kapni...de csak gofriba szoktam rakni, nem használom sokat :)

119292 2009.08.08. 22:01:50

En a meggylevesbe azt rakok - apropo megjegyzem, h a lidl meggybefottje a legfincsibb itt kint szerintem. En is otthonrol hozom a van.cukrot, remenykedtem, hatha ti tudtok vmit;) Ja, kihagytuk, h a makdaralot nagyon nehez beszerezni itt, makot ellenben minden lengyel boltban kapni;)

Ziebi 2009.08.09. 02:31:28

Most nézem csak milyen viccesen írok ha alig látok ki a fejemből :DD Megggyyybefőőőtttteeet akaroook :) Képzeljétek hogy nincs. Csak a német boltban, aranyáron :( Drágább mint a Lindtcsoki :( Szerencsére mákért nem ugrálok, Kedves nem szereti, így egyszerűen hanyagoljuk :)

ancsipancsi 2009.08.09. 10:21:13

Szisztok! Christine blogján épp a füszerekről van szó. Láttam vaníliáscukrot. Dorisz! Nem tudom mi volt az ok,hogy az ismerősöd nem tudott elhelyezkedni? Mi már eleve nemzetközi Europass bizonyítványt fogunk igényelni a félreértések elkerülése miatt. Bízom benne,hogy az angolok a hivatalos anygol nyelvű bizonyítványt jobban elfogadják. :P Ami még eszembe jutott a listát illetően a műanyag merő a mosopórhoz. Én csak papírral találkoztam. A tabis verzió nekem valahogy nem jött be hiába gazdaságos.

ancsipancsi 2009.08.09. 10:24:55

Tegnap hosszantartó betegség után meghalt Cseh Tamás.Egyik nagy ikonja volt az országnak. Bújtor István (Ötvös Csöpi) is kómában van sok esély sajna nincs a felépülésére. Mindenesetre szorít neki az egész ország.

Dorisz 2009.08.09. 15:37:36

Hali! Vaníliáscukor: nem próbáltok meg házilag gyártani? Én csak olvastam, nem próbáltam,de nagyon szimpi módszernek tűnik, hogy egész rúd vaníliát kell tenni egy adag cukor közepébe,az egészet lezárható üvegbe/porcelánba tenni és akkor van az embernek egy fél kiló vaníliáscukra, állítólag gyorsan összeérik. Hátha jobban megéri rúd vaníliát kivinni,mint vaníliáscukrot. Ancsipancsi: Remélem,hogy összejön nektek az Europassal - lehet,hogy közben változtattak a diploma-követelményeken, nem? Akkor elképzelhető,hogy az ismerősöm mondjuk 5 éves diplomája még nem volt EU-konform. Nagyon drukkolok Nektek. (Pláne,mert akkor sógoromat is rábeszélem,hogy akreditáltassa a diplomáját és jöjjön velünk csavarogni. :D)

potti 2009.08.12. 14:39:54

Lányok,vaníliás cukrot is lehet kapni.Csak ne kis tasakokat keressetek,hanem nagy műanyag hengert.Abban van ömlesztve.A sütőpor ugyan így.Kapor a sainsbury-ben mindíg van,frissen.

119397 2009.08.29. 04:57:25

sziasztok, hú, de lemaradtam :) micsoda eszmecsere, olyan jó olvasni :) A D-vitaminról: ez a lisztes dolog érdekes, de én is gyanakvással fogadtam volna (zsírban oldódó - tehát valóban túladagolható - vitamint nem hiszem, hogy értelmes dolog lenne egy mindennapi alapanyagba belekeverni). Viszont a tápszerben tényleg van (Aptamil) A másik, hogy 2 hete dolgozom és mit láttam meg a konzultációs szobában a temérdek ismeretterjesztő (meg reklám) anyag között? D-vitamint propagáló posztert terheseknek ill. kismamáknak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, lényegi információ nincs rajta (amúgy ez az egy darab van ott és elég réginek tűnik), csak annyi, hogy kérdezze meg védőnőjét... A gyógynövényekről: aki szerencsés az talál gyógynövényboltot, azok általában jól felszereltek. Nem igazán értem, hogy a patikában miért nem tartanak ilyeneket. Nem fogom elfelejteni amikor tavaly az egyik helyettesítéskor egy lengyel férfi egy papírt mutatva jött, amire a kamilla latin neve volt írva. Mondták neki, hogy "ááá, nincs amúgy mire kellene?". Ő a szemére mutatott, hogy borogatni, mert ez bevált neki máskor is. Rögtön ajánlottak neki szemcseppet. A lényeg, hogy kölcsönösen el voltak hűlve egymástól... (még a tesco-ban is nagyobb sikerrel jár, legfeljebb kiszedi a filterekből...) A nokedliszaggató valóban ismeretlen errefelé (is). Kotyogó van, mi is itt vettünk. Vaniliáscukor lengyeleknél nagyobb eséllyel található. Diplomák: csak egy javaslat: érdemes nagyon utánajárni, hogy elfogadják-e a papírokat. Igaz, hogy mostanság egyre kevesebb a fennakadás, de például én nagyon megszívtam (pedig automatikusan megkaptuk az Europass-t is otthon). Nekem a brit gyógyszerész kamara ütött a hasára és kitalálta, hogy nem felelek meg nekik, mert a 6 hónapos "államvizsgás" gyakszim helyett csupán 4 hónapos volt... (magasról lesz@rták, hogy végzés után is dolgoztam) emiatt az addig már ledolgozott (angliai) 4 hónapom után 6 hónapos gyakorlatra "ítéltek" (arról nem is beszélve, hogy a munkáltatóm meg az ügynökség csak lestek hogy mi van és - túlzás nélkül mondom - kicsit úgy éreztem magam, mint akit meghurcolnak...) Szóval ezzel vigyázni kell. Nem tudom a gyógytornászoknak hol kell regisztráltatniuk magukat, de látatlanban is azt írom, hogy tuti kell. Na, őket érdemes megcélozni a kérdésekkel. Amúgy szuper volt otthon, klassz volt az út nagyon (nem volt könnyű az a 2,5 nap autózás, de nagy kaland volt) :)

kata 2009.08.31. 16:50:51

Sziasztok! Emő, írtam neked, nem tudom, megkaptad-e, de hátha ezt olvasod: ha még van szabad időtök és épp unatkoztok Bp-en :)), egy sütizésre a vendégeim vagytok.:) Csak hát egyeztetni kéne... Más téma: csomagküldés témakörben vannak tapasztalataitok? Posta vagy csomagküldő szolgálat a megbízhatóbb? Mindenképpen küldenünk kell majd a lányka után néhány (száz?) kg-nyi csomagot, lévén, hogy a repülőre csak 15 kg mehet fel, és az azért nem olyan sok. És még egy utolsó téma annak, aki szereti a történelmi regényeket: hamarosan megjelenik Philippa Gregory Boleyn-sorozatának negyedik része, ármány és szerelem minden mennyiségben, de az írónő egyrészt jó stílusban ír, másrészt történész, szóval van hozzá köze. És nem utolsósorban a fordítás is jó! ( A szerkesztésről ne is beszéljünk, én voltam... :))) Nekem tetszett.

105430 2009.09.01. 19:22:53

Szia,Kata! En egy arvatrans nevu csomagkuldo szolgálattal szoktam csomagot kuldeni,de lehet,hogy ok csak Angliára korlátozódnak. Szerintem az iwiw-en találsz hirdetéseket,van,aki bútorszállítást is vállal,szóval nagyban gondolkodik:) csomag@arvatrans.com,ez az e-mail címuk,oket nagyon tudom ajánlani,hátha játrnak Skóciába is. Háztól-házig viszik a cuccot,Londonból 25 kg.-os csomagig 35 font volt a tarifa. (Az iwiw-en úgy tudsz helyi hirdetést megnézni,hogy fent átállítod más városra,és akkor az ottani hirdetéseket látod.) A posta szerintem nagyon drága,foleg Magyarországról errefelé,ugyanis innen oda olcsóbb,mily meglepo:)

ancsipancsi 2009.09.02. 09:12:57

Mariann ez én sem értem,biztos elöbb megerüli a földet. :P Mi az írfutárral szállítottunk. Ők az egész szigetcsoportra szállítanak. Üdv:Ancsi

58775 2009.09.02. 09:17:52

Kata :) hát mit akartok utánaküldeni?:) Mi két hátizsákkal, két bőrönddel és egy nagy sporttáskával jöttünk ki elsőre. Majd meglátja, hogy mi mindenre lesz még szüksége, most még csak ruhákat, számítógépet, ilyesmiket pakoljon. :)

potti 2009.09.02. 20:03:03

Nehezebb csomagoknál tényleg jobb a futár szolgálat.De mivel rengeteg van,érdemes körülnézni.Van az iwiwen egy klub,a neve:Egyesült Királyságban élők vagy dolgozók Klubja.Itt is érdemes tagnak lenni,mert az üzifalukon vannak jó kis hirdetések.Maszek emberek bevállalnak csomag szállítást,repjegyeket olcsón eladnak,ilyesmik.

kata 2009.09.03. 07:50:27

Anyamadár: Még nem tudjuk, mi mindent kell utánaküldeni majd, csak próbálok lelkiekben felkészülni...:) Mariann, Potti: Köszi a tippeket, folyamatosan nézegetjük a lehetőségeket.

Bonca 2009.09.03. 21:27:03

Szia Kata! mi költöztünk ki és vissza Edinburghba. London és Budapest között az Árvatrans nagyon jó, az árai a legkedvezőbbek, és megbízható. London és Edinburgh között, egy edinburghi magyar fiú által oldottuk meg, aki rendelkezett megfelelő autóval, az árban megegyeztünk. Sokat keresgéltünk míg erre a megldásra találtunk, de árban ez volt a legkedvezőbb. Az iwiwen van : emil-csilla trans (http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=13467334) ők is vállalták volna, a Budapest Edinburgh fuvart picit drágábban mint a fenti megoldás. Őket is ajánlom! (mi odafelé repülőn és postán szállitottuk a dolgainkat, messze ez a legdrágább megoldás :))) ha sok holmiról van szó.

kata 2009.09.04. 08:02:55

Bonca, megnézem ezt is, köszönöm szépen! Még egy dolog: gyógyszerek kivitelével mi a helyzet? Lányomnak vannak állandó gyógyszerei pajzsmirigyre, ebből visz néhány havi adagot, aztán nyilván majd ott is felírják neki, gondolom. Viszont gondoltuk, hogy általános fájdalomcsillapítóból, vitaminból is vinne valamennyit - ha ezeket beletesszük a bőröndbe, a reptéren nem vacakolnak vele?

58775 2009.09.04. 09:15:49

Hahó csajok, csak bejöttem mesélni. Mashunak autóbalesete volt, de szerencsére épségben szállt ki utána a kocsiból. Ma nézi meg szerelő a telephelyen az autót, hogy tudnak-e kezdeni vele valamit, vagy darabokban kell megpróbálni eladni. Az autót lesz*r*m :) a lényeg, hogy a férjem épségben van! :))) Kicsit megint ránkjár a rúd azt hiszem. Lassan indulok Csongorral orvoshoz, délután bejelentkezem. :)

Bonca 2009.09.04. 14:30:15

Szerintem nyugodtan viheti a gyógyszereit. Monka a szakember szerintem ő tud segíteni gyógyszerkérdésben. Egy idő után el lehet igazodni a kinti gyógyszereken, vitaminokon is. Az ottani kismamavitamin nekem pl. jobban bejött, a homeopátiás dolgaimat, a Protexint (olyan mint a Normaflore csak jobb) szereztem be nehezen. Hicu! Tényleg az a szerencse, hogy Mashunak nem lett baja. Most már csak jó dolgok jöhetnek. Egy igazi Off, olyan szülőkhöz akiknek gyermeke Findusrajongó, nemrég fedeztük fel, hogy DVD változatban is kapható, az enyémeknek nagyon tetszik: http://bookline.hu/search/search.action?inner=true&searchfield=findus&tabname=film

68397 2009.09.04. 21:49:44

mi a helyzet Csongorral?

68397 2009.09.04. 21:51:27

(megtaláltam, örülök, hogy nincs nagyobb gond)

119397 2009.09.04. 23:05:57

Basszus. De jó, hogy nincs semmi baja Mashunak! Mi történt? Ez most logikátlan kérdés, de tudunk valamiben segíteni? Csongorra én is kíváncsi lennék. Kata: szerintem abba a bőrönde rakja amit felad. (tudom rizikós. Mondjuk - amennyire tudom, a kézipoggyászban sem problémáznak vele, csak a folyadék akad fenn) A gyógyszerfelírás attól függ, hogy lesz-e NI száma (itteni TAJszám)? Mert attól függően alakul a felírási lehetőség. Ha megoldható, akkor javaslom hogy csináltasson, akkor a háziorvoshoz való regisztrálás után, NHS recepten felírhatja az orvos és - amennyire a körülményeket ismerem - ingyen járna neki (medical exemption) Másik esetben (NI szám nélkül) privát recepttel juthatna a gyógyszerhez, amiért fizetni kell. (Vitaminok, fájdalomcsillapítok még a tesco-ban is megvásárolhatók...)

kata 2009.09.06. 16:57:43

Monka, köszi, majd a bőröndbe tesszük a gyógyszereket. Én úgy tudom, hogy az egyetemen első dolguk lesz NI számot csináltatni mindenkinek, úgyhogy remélhetőleg ez gördülékenyen megy majd...

Bonca 2009.09.07. 15:34:54

OFFolok: A kinti sulistapasztalatotok jutott az eszembe ma, amikor a másik végletet tapasztaltam, Eszter múlt héten kezdte az ovit, e héten boldogan ment már nagyon. Ovónéni ma jelezte, Eszternek folyik az orra, otthon kellene tartani meggyógyitani. Eszter jól van, nem köhög, nem lázas jó étvágya, kedélyállapota van (azóta doktornéninek is megmutattam, szerinte sincs ok, hogy ne menjen) az orra annyira folyik csak, hogy egy kis orszivózás után (a kifújás még nem megy igazán) órákig nincs mit kifújni-de náthás és ne vigyem mert megfertőzi a gyerekeket...

Bonca 2009.09.07. 15:36:28

Bocsánat Emő hogy nálad bosszankodom, de tényleg mekkora különbség tud lenni különböző országokban az egészség betegség dologhoz a hozzáállásban

58775 2009.09.07. 17:23:30

Bonca igen valahogy a két rendszer között kéne megtalálni a helyes utat..:S Sajnálom, hogy így jártatok, de nyugodtan bosszankodj csak.:) Kata igen intézik a NI számot azzal szerintem sem lesz gond! :)

kata 2009.09.07. 19:25:38

Bonca, szerintem most a H1N1 miatt (is) van ez a hozzáállás. Merthogy nem tudják megállapítani, ez a vírus-e, másik, vagy sima nátha... Ezért inkább mindenkit otthon tartanának, ha kell, ha nem...

ancsipancsi 2009.09.07. 20:44:36

Bonca ,nem lehet szénanátha esetleg?

potti 2009.09.21. 14:17:25

Lányok,az Asda-ban biztosan van vaníliás cukor.Hengeres,1.36 vagy 1.56 volt.Bocs,nem emlékszem pontosan.Csak azért írom az árát is,hogy lehessen viszonyítani a lengyel bolti árhoz.150grammos.

Dorisz 2009.10.03. 00:19:46

Halihó! Most egy kicsit elveszett a lendületem a kiköltözéshez, és egyértelműen én vagyok itthon a hangulatfelelős.. szóval pácban vagyok... valakinek van kedve elmondani,hogy miért jó külföldön élni?

58775 2009.10.03. 09:59:28

Dorisz kitartás! :) Vedd sorba, hogy miért terveztétek a kiköltözést. :) Miért vártad régen? Csinálj listát miért lesz jó! Tudod itt kint van egy halom szuper dolog, jó levegő, szép környezet, jó közlekedés mindehhez és udvarias emberek. :) Persze nem mindenhol, de túlnyomó többségben. :) Fel a fejjel!!! :)

mariann 2009.10.03. 20:56:34

Nekem sokkal jobb itt,de soha nem jottem volna ide,ha Magyarországon biztosítva látom a megélhetésemet,és a gyerekem továbbtanulását. Ennyi.Hozzáteszem,hogy nem atomtudós vagyok itt,hanem takarítóno:)

potti 2009.10.05. 11:19:46

Hogy miért jó külföldön élni?Mindenkinek másért.Van akinek azért,mert itt a szerelme.Van akinek itt a munkája,az iskolája,Van akinek nem volt más lehetősége.Van aki élhetőbb életet szeretne élni.Sokféle indok van,sokféle válasszal.Egy azonban biztos.Ha az ember pozitívan áll hozzá,nyitott az új dolgok felé,kíváncsi más kultúrára,kihozza a dolgokból a lehető legtöbbet és legjobbat,akkor jól érzi magát.Akkor mondhatja el,hogy jó külföldön élni.

Bonca 2009.10.09. 07:30:55

Szia Hicudzsi! Sikerült egy Kismamaújságban rátok bukkanni. Még anno "ismeretlenül" olvastam a régi cikkeket is rólatok. Érdekesek lehetnek Mashu parajelenségekkel foglalkozó kutatásai, kár, hogy már nem írja a blogot. Az én blogomon vár Téged egy kis meglepi díj Téged. Szép napot nektek! Dorisznak: én nem tudom, hogy miért jó, de valamiért jó. Nekem valamiféle szabadság, bátorság, feldobottságérzést minden sikerülhet adott. Leszámítva azt, amikor honvágyam volt :)

58775 2009.10.09. 11:23:24

Bonca köszönöm! :)))

Dorisz 2009.10.09. 23:45:57

Hali! Köszönöm a bátorítást és a magyarázatokat (most nemtom jobban megfogalmazni), kedden-szerdán voltam Angliában és nagyon jó volt,úgyhogy most megint nagyon várom,hogy végre végre mehessek! Kiderült,hogy a munkáltatóm intézi az NI számom, egyik leendő kollégám meg felajánlotta,hogy segít bankszámlát, telefont stb. intézni, és egyáltalán... úgyhogy nagyon jó,hogy ki kellett mennem egy kurzusra. Láttam egyenruhás általános iskolás törpéket reggel a buszon , olyan jóóó volt... nekem is egyenruhás lesz a kiscsákóm,már a suliját is kinéztem... :) és mennyi park van és kedvesek voltak az angolok.

58775 2009.10.14. 22:45:18

Fogok írni, válaszolgatni a kommentekre, csak kicsit zsúfolt napjaink vannak ismét, nem jutok a bloghoz... Mindenkinek addig is szép hetet! :)

Dorisz 2009.10.23. 22:43:29

Sziasztok, ha valakinek lenne ötlete,kérem segítsen! Lakást szeretnék bérelni, de nem ügynökségen keresztül, Londonban. Gumtree-t végigböngésztem, de örülnék valami másik hasonló oldalnak! Bármilyen ötletetek van, előre is köszönöm!

105430 2009.10.24. 01:03:36

Szia,Dorisz! Nekem az a javaslatom,ha már vannak leendo kollegák a képben,kérdezd meg oket,nem tudnak-e lakást,nincs-e ismerosuk,akinek van kiadó lakása. En beírtam neked a gugliba,és ezek jottek ki: http://www.google.co.uk/#hl=en&source=hp&q=rent+a+flat+in+london+private&meta=&aq=8&oq=rent+a+flat+in+london+&fp=47ea12a4a5b96571 szerintem ezekbol válogathatsz. Igaz,Magyarországról nem sok mindent tudsz intézni,de legalább tájékozódni jó:)

Dorisz 2009.10.24. 11:12:48

Köszi Mariann! Igen,pontosan ezt csináltam, kollégát, kinti ismerősöket már felhívtam, de nem nagyon tudnak segíteni. A google találati oldalon,amit kerestél nekem a legtöbb helyen már jártam, de megnézem a többit is,hátha... Ha majd kinn leszek, hol lehet személyesen keresni? Vannak olyan újságok,amelyikben jellemzően sok privát hirdetés lehet,vagy az önkormányzatnál - vagy hogy is hívják arrafelé lehet esetleg kis hirdetőtáblát találni?

58775 2009.10.24. 11:16:53

Szia Dorisz! Miért ódzkodtok az ügynökségektől? Nekünk csak jó tapasztalatunk volt eddig velük. Igaz van közvetítői díj, de úgy gondolom, hogy cserébe adnak valamiféle biztonságot. Elég sok csúnya történetet hallani errefelé. Pl. kiadják a lakást, felveszik az előleget és mikor menne beköltözni az ember akkor sajnos kiderül, hogy az valakinek a lakása aki épp mondjuk nyaralni volt. Kíváncsian várom ám a többiek véleményét, mert hiszen ez csak az én meglátásom. Persze ha innen ki akarnánk költözni és gumtree-n találnánk lakást azzal is megpróbálkoznánk, nem félnék tőle egyáltalán. Egyébként van még a Friday-ad.co.uk meg a http://www.findaproperty.com/ és a http://www.rightmove.co.uk/ ez utóbbi kettő nagyon tuti oldal, de irodák hirdetnek főleg.

58775 2009.10.24. 11:17:42

A helyi újságban szoktak lenni ingatlanhirdetések, vagy a helyi Friday-ad-ben.

105430 2009.10.24. 13:48:09

Dorisz,írd meg az emailemre,merrefelé kerestek (London melyik része),mekkora lakást,és mennyi pénzt szántok rá? Kicsit korbeérdeklodok! ms.szell@gmail.com

105430 2009.10.24. 14:21:36

Ja,és miért nem jó a gumtree? Annál tobb hirdetést sehol se találsz! Baloldalt be lehet állítani,hogy csak a privát hidetéseket mutassa.

58775 2009.10.24. 14:28:06

Dorisz akár ide is megírhatod, hogy merre kerestek - ha nem titok - hátha vannak akik tudnak még segíteni. Vannak pl. magyar házak is még nem próbáltam ilyet, de egy ideig biztosan el lehet lenni shared house-ban is. Én is körbekérdezek itt a környéken. Mi 30 percre vagyunk Londontól vonattal. 27 perc a Victoria. Bent nagyon durva bérleti díjak vannak ezért ingáznak rengetegen, van ismerősöm aki kétszobásat több mint 1600 fontért bérel havonta.

Dorisz 2009.10.24. 16:01:07

Nagyon aranyosak vagytok! *ölelés mindenkinek!* Hillingdon/Uxbridge/Yiewsley/Hayes érdekelne, egyszobás vagy studio flat (vagy house), és 500 nagyon max 600 font körül. Anyamadár: az ügynökséggel főleg az a bajom,hogy egy ismerősünk azt írta,hogyha eddig még nem laktunk a uk-ben, akkor akár több hétig is eltilitolizhatják a lakáshoz jutásunkat,mert nekik angol főbérlős referencia kell, meg angol bankszámlaszám, rajta pénzzel... dehát ezek persze nekem nem lesznek, ha egyszer most kezdek majd ott élni. Kisebb mértékben az a bajom,hogy nem tünnek olcsónak. Eddig két ügynökséggel próbálkoztam, az első 500 fontot akart kérni a közvetítésért, a másik 140-et. Plusz 6 hét depositot, ami szintén nem egyszerű,ha egyszer meg kell próbálnom visszafogni a költekezésünket. Hülye dolog egyébként, de eddig 3 emilt írtam a gumtree-n át,hogy érdekelne a lakás és egyik sem írt vissza.... :( (private-ok voltak) Shared house - ebbe is belemennénk, de van ugye a másfél éves törpénk,aki miatt nem egyszerű az ilyen. Elég csak annyi,hogy valaki bekapcsolja a konyhában a sütőt és nem szól. De eleve nem hiszem,hogy sokan akarnak összeköltözni egy idegen másfél évessel... Nem mintha alien volna, inkább tündér. Előre is köszi minden segítséget!

58775 2009.10.24. 16:26:01

Dorisz tehát mindenképpen Heathrow mellett akartok lakni?

105430 2009.10.24. 17:34:38

Elolvastam az emailt is,amit írtál,nekem ez nagyon kulterulet,sajnos,:( Ugy értem,ha ismerek is olyat,aki kiad lakást,az itt van a városban:( A gumtree-vel kapcsolatban: nekunk is csak a telefon jott be,jobb,ha csak azokkal foglalkozol,ahol van telefonszám,és felhívod. Sajna,azt tudom mondani,hogy amíg nem vagytok itt,nem nagyon fognak veletek szóbaállni, Tudom,hogy ez a 22-es csapdája,itt kéne lenni,és intézkerdni,de nem tudsz,mert nincs hol lakni,mert nem tudod otthonról intézni:( Próbálj meg hirdetni az iwiw-en,talán a lakást kiadó magyarok kozul van,akinek arrafelé van lakása,és talán van olyan is,hogy ti egyedul bérelhetnétek 1-2 hétre. A másik megoldás:egy hostel,ami olcsó,és tényleg csak rovid idore kéne,amíg valami lesz. A kórházban nem tudtak átmenetileg valamit ajánlani? Estetleg ha van valami novérszállás-féléjuk,és ott?

Dorisz 2009.10.25. 10:01:57

Hali! Köszönöm a sok segítséget! Anyamadár: Nem, a Hillingdon Hospitalhoz szeretnék közel lakni, -szétcsúszott az oldal, nem én voltam!- Mondjátok, ez a 140 fontos közvetítési díj szerintetek nem drága? Nem vagyok tisztában az ottani árakkal, ezért ha ti azt mondjátok,hogy oké, akkor lehet,hogy elfogadom.

58775 2009.10.25. 10:25:36

Dorisz egy barátnőm testvére Maidenhead-ban lakik, most néztem, hogy onnan húsz perc vonattal a kórházhoz legközelebbi vonatállomás (West Drayton Railway Station) onnan pedig 2,8 km-re van a kórház gyalog de biztosan van busz is. Szóval szerintem érdemes megnézni az ingázótelepüléseken is az ingatlanárakat általában sokkal olcsóbbak. Nekem ez a 140 fontos közvetítési díj nem tűnik soknak, nem is tudom most pontosan, hogy nálunk hogy volt, de a befizetett díjak egy részét visszakaptuk a szerződés aláírásakor. De persze ezt még megnézem rendesen.:) Nagyon érdemes megnézni amit Mariann írt, a nővérszállást!Van olyan lengyel ismerősöm aki nővérke és nővérszállón lakik. .)

Dorisz 2009.10.25. 12:36:55

Anyamadár: elfelejtettem megírni,de az volt az első,hogy kizártuk a nővérszállót. Sajnos a családi részlegre 5-10 éves várólistáik vannak, az egyszemélyes pedig egy kb 3x4 m-es fülke, plusz egy wc tusfürdő. Ebbe nem merem bezsúfolni a pasijaim. Béna vagyok az ingázáskeresésben, köszönöm az ötletet,megnézem Maidenheadet is!

anyatünde 2009.10.31. 10:34:33

Offok offja: Emő, a virtuális állataid túletetésben fognak elpusztulni! 4-ből 3 gyerekem tömi őket kajával!!! :)))

58775 2009.10.31. 14:23:50

Dorisz remélem már haladtatok valamit lakáskereséssel :) Anyatünde bocsiiiiiii :))))))

Dorisz 2009.12.30. 12:31:10

Igen :))))

58775 2009.12.31. 21:21:50

Mesélj Dorisz! :))

Ziebi 2010.02.06. 08:20:47

Most olvastam hogy nálatok sem lehet pulykanyakat kapni! Itt sem! Micsoda disznóság már? :) Szerencsére csirkemáj van, ócsóért mert az amcsik nem veszik :D Tudod honnan szereztem pulykanyakat? Hálaadáskor koldultam a kolléganőmtől :D:D:D becseréltem sült csirkemájra , a kutyának adta volna a nyakat, én meg főztem a kutyusnak helyette. De legalább lett karácsonyra pulykanyak leves. :)

58775 2010.02.06. 13:20:14

:DDD jaja szenyák, nemtom hova teszik, de nagyon szeretem :) Nem tudják ezek mi a jó, mi? :D

Ziebi 2010.02.07. 03:31:12

Hát nem :D komolyan gondolkodtam azon hogy körbejárom a laborokat hálaadás környékén és összekoldulok pár levesre valót :D

Laci 2010.02.09. 20:49:59

Hello. Szeretnék pár dolgot kérdezni. Én is itt lakom angliában már több mint fél éve, Southend-ben. Arra lennék kíváncsi, hogy az óvoda rendszer és egyéb más anyáknak járó juttatás hogyan működik itt. A lányom most volt 3 éves, mi lenne a legkedvezőbb eljárás?(elhelyezés, benefitek, stb.) Előre köszönöm a választ.

58775 2010.02.09. 21:13:41

Szia Laci! Alapból jár nektek child benefit (azaz családi pótlék). Ha a kislány betöltötte a harmadik életévét akkor mehet ingyenes 2,5 órás óvodai foglalkozásokra - ezekről a helyi tanácsban kaphatsz listát - sokszor hosszú várólista van egy-egy helyre sajnos. Ha mindketten dolgoztok a pároddal, vagy egyedül neveled, és a jövedelmed vagy jövedelmetek nem ér el egy bizonyos százalékot, akkor a rendes egésznapos óvoda díjának egy részét téríti az állam ha jól tudom az ár háromnegyedét. Ezenkívül még elég sokféle benefitet kaphattok ha alacsony a jövedelmetek, working tax creditet pl, vagy housing benefitet, de sajnos ezekről sokat nem tudok itt tudod kiszámolni és utánanézni: http://www.direct.gov.uk/en/index.htm A legjobb azonban ha bementek a helyi Citizens Advice Bureauba http://www.southendcab.org.uk/ ez a tietek, ha jól látom. :) Remélem segítettem. :)

Zsuzsamama 2010.02.12. 16:39:54

Szia Anyamadár! Véletlenül akadtam rá az oldaladra, ugyanis kiváncsiságból keresgéltem a googl-ban, hogy Angliában kb. milyen árakon lehet babakocsit vásárolni. Én egy nagymama vagyok, az lányunokámék kint élnek mostmár márciusban lesz két éve és májusra kisbabát várnak. Tavaly itthon volt az esküvőjük. Először a "Londoni magyarok" közvetitése által közösen laktak 9-en egy házban, de nagyon megunták az egymáshoz való alkalmazkodást és igy elköltöztek Kingsbury Townsend Lane utcába. Itt egy ház felső szintjét bérlik amely jó is lenne, ha rendesen fel lehetne füteni. Sajnos 16-17 fok van, igy most egy szobát használnak, agyonig felöltözve, ugyanis a tulaj csak egy szobába tudott betenni plussz fütőtestet. A gázszámlájuk 5 hétre 7oooo Ft. körül volt. Most próbálnak másik lakást keresni, de eddig még nem sikerült. Mind a ketten dolgoznak, igaz, hogy elég kevés a keresetük. Mindezeket azért irtam le, mert ahogy beleolvastam a levelekben, ugy vettem ki, hogy te nagyon aranyosan próbálsz segiteni információkkal, és szeretnélek megkérni, hogy ha tudnál esetleg kiadó lakásról, akkor légyszives irjál már a cimemre. Előre is köszönöm üdvözlettel Zsuzsamama.

58775 2010.02.12. 21:00:42

Zsuzsamama írok az emailedre bővebben is, itt most csak nagyvonalakban hátha másokat is érint. :) Babakocsit érdemes ebayen nézni, gumtree-n vagy friday-ad-en. Van egy nagyon szuper közösségi oldal is ahova az emberek ingyen elvihető cuccokat pakolnak fel ez pedig a yahoo freecycle. Majd a levélben küldöm a pontos címeket. Ez a gázszámla akárhogy is számolom nagyon magas (kb. 200 font?). Nekünk öt hónapra volt kb. ennyi. Alapvető kérdéseim amit érdemes végiggondolniuk: muszáj nekik Észak-Londonban lakniuk? Mennyit utaznak a munkahelyükig? Kicsit távolabb Londontól a külvárosokban általában olcsóbban lehet lakásokat bérelni (bent egy kétszobás kb. 1600 font, itt egy nagy kétszobás 700 font havonta). Mi 30 percre lakunk Londontól, a férjem is ingázik sétával együtt kb. 40 perc neki az út. Ha hozzáadjuk a vonat árát még akkoris olcsóbban jövünk ki belőle mintha bent élnénk. A gyerekeknek pedig ez a környezet nagyon ideális, a levegő (Gatwick közelsége ellenére) nagyon jó. :) Ha Temzétől északra szeretnének maradni akkor szétnézek hova érdemes kimenni onnan. Na írom az emailt. :)

zsuzsamama 2010.02.13. 13:16:34

Szia Anyamadár! Köszönöm szépen, hogy ilyen gyorsan válaszoltál, már átt is küldtem a gyerekeknek skype-n, sajnos annyira rossz most az internet, hogy egy-két szót tudunk csak váltani, de annyit hallottam, hogy ez a lakóhely van aránylag közel a munkahelyükhöz. Gyönyörüek a gyermekeid, olyanok mint a kisangyalok. Nagyon bátrak voltatok, hogy neki mertetek vágni az un. "nagyvilágnak". Szeretettel üdvözöllek, és várom, az emailomra a válaszodat. Zsuzsamama

58775 2010.02.14. 21:13:37

Elnézést kérek minden érintettől, de betettem a kommenteket moderálandóba. Hibás voltam tényleg, hogy nem telefonáltam, emaileztem utána rögtön, hogy megérkezett-e az ajánlott csomag. Most el kell mennem, mert a gyerekek a kádban vannak, igyekszem időben letenni őket, mert holnap tréningeznem kell egy lányt és még a napi teendőit is le kell írnom.

58775 2010.02.14. 21:17:50

Még valamit fontos megemlítenem: Anna is elnézést kért.

tloszk 2010.02.15. 15:40:19

Sziasztok. Tanacsokat otleteket keresek... Csaladommal eloszor vagunk neki a hazautnak. Aprilis elejen, es nem tudom mi lenne a jo. Mivel egy 8 honapos es egy 5 eves gyermekem van. Gondolkodtam hotelben valo pihenesen de hol keressem... koszonom

Meryl vagyok 2010.02.15. 18:33:37

Mi Holiday Inn-ben szoktunk megszallni, az autopalya mellett rengeteg szallodajuk van es mindig talalunk helyet. Ha a kicsit kevesbe puccos es olcsobb HI Express neven futo szallodakat valasztod, ott a reggeli is benne van a szoba araba es szinte minden double szobaban van egy kinyithato kanape is. Ket praktikus tanacs: mindenkeppen erdemes elore foglalni interneten keresztul, mert ha csak betoppansz, akkor sokkal dragabb. Ha ejfel utan erkeztek, akkor azt erdemes elore jelezni, nehogy ugy tunjon nekik, hogy nem mentek. Az oldaluk: www.ihg.com. Van egy Priority Club nevu kartyajuk, amire pontokat lehet gyujteni, amiket idovel le lehet "lakni" naluk. Komppal kapcsolatban nekunk a Norfolk Line volt eddig minden utnal a legolcsobb, csak jo tapasztalataink vannak veluk.

58775 2010.02.15. 20:33:34

Tloszk hát Meryl mindent elmondott. :))) Olcsó kompjegyet itt lehet nézni: http://www.ferrysavers.com/ A Holiday Inn mellett lehet még keresni IBIS hoteleket is, elég kellemes az árfekvés is, de tényleg érdemes előre foglalni. Nekünk nem, volt gond a két gyerekkel mikor két napra bontottuk az utat. Nagyon élvezték. Sok autópálya pihenőnél van játszótér akár benti akár kinti, pláne ahol van gyorsétterem lánc is. Vigyetek elegendő készpénzt, mert bizonyos kártyatípusok nem működnek Németországban! Mi egyszer majdnem ottragadtunk emiatt a német-osztrák határon!!!

laci 2010.02.22. 22:55:13

hello Megint én vagyok Southend-ből. Először is köszönöm az előző kérdésemre a választ. Lenne még egy. Az érdekelne, hogy a gyerekek milyen gyorsan és milyen könnyen tanulnak angolul 3 éves kor körül. Gondolom 1-2 hónap alatt nem lehet ott hagyni az oviban egész napra mint otthol? Hiszen szegényem azt sem tudja megmondani ha pisilnie kell. Vagy az anyja ott marad vele egész nap, vagy vannak direkt külföldieknek óvodák, vagy hogy lehet ezt csinálni? Egyáltalán hogyan jobb a gyereknek, csak dobjam be a mélyvízbe?

58775 2010.02.23. 09:08:44

Laci, az angoloknak hatalmas tapasztalatuk van idegen nyelvu gyerekek integralasa teren. Ezugyben nem kell felteni oket, sokszor hasznalnak pl. mutogatos jelnyelvet amit a gyerek is hamar megtanul. Hogy milyen gyorsan kapjak fel az angoltm azt gyereke valogatja. A legfontosabb, hogy barmennyire is lassan megy neki, ti ne beszeljetek hozza angolul. Az beszoktatas is teljesen mas mint otthon, nem maradhatnak ott tobb napig az anyukak. Egy teljes nap utana max. 20 perc. Bolcsiben hasonlo a helyzet.

58775 2010.02.23. 09:10:18

azt hiszem regebben irtam mar rola, de most igy mobilon nem tudom elokeresni a posztokat. Ha gepnel leszek belinkelem neked.

Zsuzsa 2010.02.23. 09:26:35

Annám is 3 évesen kezdte az angol ovit, nulla angoltudással, de semmi gond nem volt ebből. Vagyis nem ebből volt a gond. :-) Az óvónéni tényleg minden gondolatát ki tudta találni, akkor vitte wc-re, amikor kellett, stb. A nyelvtanulás tényleg nagyon változó, sok gyerek már pár hónap után beszél, de pl. fent említett kislánykám 4 évesen kezdte a német ovit, és most egy év után még mindig nem beszél. Nem ez az általános, de ilyen is van. Kisebb korban talán könnyebben megy, még nem annyira tudatosak. :-)

laci 2010.02.24. 20:19:27

Köszönöm a bíztató választ

tloszk 2010.02.25. 11:32:34

Sziasztok. Köszönöm a sok segitseget a kompjegyet mar megvettem most a szallast bongeszem. A jegy aprilis 2.-an 10:00 70 font volt a legolcsóbb. Vissza mar kaptam 10 fontert... Az iskolahoz csak azt mondanam, hogy a lanyom imad iskolaba jarni es a tanarok is nagyon szeretik. Nemreg kertunk egy idopontot hogy tajekoztassanak hogy halad mert ugye izgulunk. Megnyugtattak es elmondtak az elvarasoknak megfeleloen. Es ok is azt ecseteltek, hogy minden evben van kulfoldi kisgyerek igy erre mar nagyon berendezkedtek. Sziasztok.

150809 2010.03.17. 12:41:19

A fius mamaktol kernek segitseget, egy 4 eves legenykehez és a szüleihez megyünk a hétvégén vendégségbe, valami meglepit szeretnék neki vinni. Ilyenek jutottak eszembe, hogy Lego, Thomas gőzmozdony és ez az ikeas játék :http://www.ikea.com/gb/en/catalog/products/30064359 én szívem szerint ezt az utolsót választanám, szerintetek?

58775 2010.03.17. 12:58:32

@MerylVagyok Mi imádjuk az ikea favonatot, ráadásul minden készlettel kompatibilis, a fa-thomassal, a tescossal meg a Chad Valley-essel is.:)

150809 2010.03.17. 13:58:18

@anyamadár: Köszi a megerősítést!

Bbohar 2010.05.21. 23:23:06

Olyan szépek a mai facebookos képeid, nagyon jó, hogy ilyen sugárzóan vidámak a gyerekeid :) Jó lenne egyszer élőben találkozni, mondjuk itt lennétek Budapesten, vennénk sok cseresznyét, és kimennénk a gyerkőcökkel a Margtszigetre, egy zöld füves rétre, vagy visszatérnénk Angliába és egy londoni parkban közben papirpoharas kávét innánk. Internet....,-és ismeretlen embereket megszeretsz :) olyan is mintha ismernénk egymást

150809 2010.05.27. 17:04:54

Lanyok, hatha erdekel valakit, az alabbi linket a malevtol kaptam, csak ma este lehet foglalni, 29,900-ert oda-vissza Gatwickrol is. 42 napos elofoglalas van minimum, de ha jol szamolom, akkor azt pont a nyari szunido kezdete lesz. http://www.malev.hu/ajanlataink/boldog-orak?country=HU&utm_source=email-2010-05-27&utm_medium=NEWSLETTER&utm_content=AID000000-belgrad_HU&utm_campaign=CIDID201005271320-belgrad_HU

Linda Weiss 2010.09.10. 21:31:29

Kedves Kavezok! En nagyon uj vagyok itt, nehany napja meg azt sem tudtam mi az a blog pontosan.Ide mar feliratkoztam, es ha valaki esetleg kivancsi egy Izraelben elo anyukara, akkor nagyon szivesen lesz fogadva a blogomon. www.kulfoldi.blogspot.com Mindenkit szeretettel varok, es foleg kerdezzetek, ugy konnyebben folyna belolem a szo.

58775 2010.09.10. 23:58:26

Szia Linda :) Nagy szeretettel üdvözöllek és örülök neked itt is, a blogodon már jártam. :)

58775 2011.02.02. 17:34:48

Nem hisztitek el, de kint ülök a lépcsőházban a gyerekekkel ugyanis elromlott a cirkó, fura hangokat adott ki. A landlord nem elérhető, a garanciája a cirkóscéggel már megszűnt, hiába hívtam őket. Hívtam egy másik landlordot innen a házból, ő jön és megnézi. Tök aranyos.

Bonca 2011.03.22. 21:22:48

Szia Hicudzsi! Azt szeretném kérdezni, hogy hol derülhetett ki számomra, hogy van egy közös kedvenc mesénk, Hattyúk tava, Odett, Odill, régi rajzfilm. Valahová képpel együtt betetted, ide? Facebookra? Nem találom :(. Másik...nem volna kedved egyszer írni az íjászathoz kapcsolódó élményeidről? Köszi! Gratulálok a sikeres félévhez!

58775 2011.03.23. 13:35:39

[Bonca](#11250216): jajj nem tudom miért tett ki téged moderáltba, most engedélyeztem. Nkem megvan dvd-n a hattyúk tava, az odett odilos. :) Elküldjem neked?

Car Hire Alicante Airport 2011.03.29. 22:37:19

I think you may want to put a facebook button to your blog. I just marked down this url, but I must make this manually. Just my suggestion.

emathyJaccite 2011.11.15. 03:26:47

What about the English invent football championship?
süti beállítások módosítása