Készülődünk. Barna kendőt kötök a hajamra, piros kendőt a lányoméra. A gyertyáknak papírszoknyát vágunk, hogy majd ne csöppenjen a viasz a kezünkre. Keresünk aprópénzt, azt is betesszük a retikülbe. 

Kicsi kezét a kezembe szorítom, úgy sétálunk a templom felé. Ő kérdez én meg válaszolok.

Odabent még csak a gyertyák égnek, mi is kapunk a megszentelt lángból.

Nézi a lányom, nézi, játszik a viasszal. 

A feltámadás, a húsvéti öröm nyomát sem lelem körülöttem. A liturgia inkább unalmas mint lelkesítő. Ismerős arcokat látok, itt-ott régi hittanostársak szaladgálnak tipegő gyerekeik után, egymásra mosolygunk, de sokakat hiányolok. Kórustársak lézengenek, csodálkozom miért nem az orgona mellett állnak ahogy évtizedeken át minden húsvétkor.

"Dicsőség a magasságban Istennek..."

Lassan hullámzik az ének, semmi lélek, semmi öröm nincs benne pedig már az orgona is szól.

A sok-sok veszteség most még jobban fáj, új a plébános, a nagymamám sem ül már a nagyothalló padban ott elől, hogy aztán a körmenet után hazavigyük.

Édua elalszik az ölemben. A mellettem ülő nénivel összemosolygunk ezen.

"...és a földön békesség a jóakaratú embereknek..."

Áldott Húsvétot kívánok mindenkinek! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.