Mondtam már...
2009.05.09. 00:03
...hogy gyűlölöm a "Kárpáthyék lányát"?
Gyűlölöm, utálom és ez megy ma este a fejemben mint egy beragadt verkli, és folymatosan keserű könnyek potyognak a kézfejemre. Miért érzem mindig azt, hogy ez az idióta csaj sosem volt boldog, csak ott a hülye Józsefvárosban és hiába van neki két nagyfia, meg családi háza, az egész szart sem ér és elcseszte az egész életét külföldön.
"De vannak bizonyos esték, mikor csönd borul a házra
És ő egy régi dalt dúdol magába'"
Igen pont egy ilyen este van most és nem megy ki ez a fejemből.
Gyerekkorom óta utálom ezt a dalt, mert olyan nagyon reménytelen, fájdalmas.
Utálom és gyűlölöm, mert a nagyapám is meglépett Amerikába '56-ban és Pesten hagyta a feleségét és négy gyönyörű kisfiát és ezt juttatja eszembe.
De lehet, hogy azért is gyűlölöm ennyire, mert nem tudom mit hoz a holnap, nekünk is maradnunk kell tovább, talán attól rettegek titokban, hogy egyszer én is csak "látogatóba megyek majd haza" és beülök valahova harminchárom stefániára...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.