...amit nagyon szeretek. Telis-tele van mindenféle izgalmas dologgal.

Háromdimenziós kép Mekkáról, foszforeszkáló Szent József, csobogó felett üldögélő Buddha jól megférnek egymással, sőt a mellettük árválkodó húsdaráló ízlésesen nyolcvanas éveket idéző csomagolása sem ugrik ki hivalkodóan a polcbéli csendéletből.

A kedvenceim az ágytakarók, meg azok a nagyon puha tapintású pokrócok amin hatalmas sárga tigrisek, pálmafák vagy színes madarak vannak. Megsimogatom őket, élvezem ahogy csiklandozza a tenyeremet a puha anyag. Egyszóval szeretek itt időzni. Mégis van egy pont aminél tovább nem maradhatok. Mikor odaérek a vitrinbe valók polcához, mindig megnézem a kis porcelán állatkákat, a csinos képkereteket és már-már levenném, hogy viszek haza a Pesti Mamának, egyet meg a Taksonyi Mamának aztán hirtelen belém hasít, hogy már nincs kinek hazavinni ilyen kincseket.

Megsimogatom a szomorú szemű kiskutya hátát, a gombolyaggal játszó porceláncica orrát, csendesen elköszönök a boltostól és könnyes szemmel kimegyek a kincses barlangból.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.