Naszóval az úgy volt, hogy március közepén Mashu egy borítékkal jött haza amire az volt ráírva: "ne nyisd ki, vagy leharapom az orrod" és hozott egy saját maga készítette memória-párosító játékot. Hamar kiderült, hogy melyik országra célozgat a játékkal, franciakenyér, Eiffel -torony, Edith Piaf volt a képek között. :)

Bár ő győzött, de én fejtettem meg a "bonyolult" rejtvényt így megkaptam a borítékot is a kompjeggyel és a szállodai visszaigazolással.

Mivel ez egy hosszú bejegyzés rengeteg képpel, ezért akit érdekel nyomjon itt egy tovább gombot:

Naszóval az úgy volt, hogy március közepén Mashu egy borítékkal jött haza amire az volt ráírva: "ne nyisd ki, vagy leharapom az orrod" és hozott egy saját maga készítette memória-párosító játékot. Hamar kiderült, hogy melyik országra célozgat a játékkal, franciakenyér, Eiffel -torony, Edith Piaf volt a képek között. :)

Bár ő győzött, de én fejtettem meg a "bonyolult" rejtvényt így megkaptam a borítékot is a kompjeggyel és a szállodai visszaigazolással.

Mivel ez egy hosszú bejegyzés rengeteg képpel, ezért akit érdekel nyomjon itt egy tovább gombot:

Március 25. Első nap

Szóval egy szép márciusi hajnalban - reggel hétkor - nekivágtunk az autópályának. A csomagtartót megpakoltuk előre ásványvízzel, ennivalóval és egy kis luxus kólával (nekem), mert ezek mind drágák az autópálya mentén na meg a szállodában is csak reggelire fizettünk be.

Az úton hatalmas volt a köd, de Dover felé már kiderült az ég.

A kompon meg Mashu meglepett minket egy hatalmas reggelivel.

A pupicsok ismét nagyon-nagyon élvezték a kompozást.

Hol a gépen játszottak, hol kártyáztak (huszonegyeztek).

Ez meg itt már Calais

Ennek a képnek az a története, hogy Mashu nézett majd megszólalt: - Miért tötymögögnek ezek itt, hát ötvennel lehet menni!

Mire én figyelmeztettem: - Igen de ötven kilóméter/órával és nem mérfölddel...

Hát igen, kicsit nehéz az első percekben a kontinentális átállás. :)))

Az út Párizsig jópár óra. Szerencsére az autópálya igen kényelmes (bár erősen fizetős) és találtunk olyan pihenőhelyet is, ahol kényelmesen megebédelhettük a szendvicseket és tarthattunk egy kis fogócskázós szünetet.

A viaduktokat meg imádom, ezért fotózni is próbáltam (kevés sikerrel).

A képen a nagypaca a völgyhíd tartószerkezete, lent meg a kispaca egy város...

Szóval lassan megérkeztünk Párizsba. Most a külvárosban foglaltunk szobát - Saint Ouenben -, ahol parkoló is volt a hotelhez és reggeli a szobához (nagyon kedvező áron).

A szobánk büdös volt és koszos, az asztal el volt törve, a net és a tévé sem működött. Szóltunk miatta, de megszállta a szállodát pár spanyol csoport , ezért nem tudtak nekünk másik családi szobát adni (háromágyast sem).

De végül azt mondtuk: kit érdekel? Párizsban vagyunk, van ágyunk és fedél a fejünk fölött! :)

A környék is elég baljós volt, a recepciós többször figyelmeztetett, hogy este már ne nagyon menjünk ki sétálni. Volt ott gyár- és lakótelep.

Kilátás az ablakunkból éjjel

Mindezek ellenére - mi olyan perverzek vagyunk -, hogy még élveztük is, hogy egy teljesen más arcát láthatjuk a városnak.

Szóval ez az első nap és az első nap délutánján rögtön be is metróztunk Párizsba.

A recepciós tanácsára nem vettünk három napos jegyet, hanem vettünk fejenként hatot-hatot és sokkal olcsóbban jöttünk ki, mint a többnapos turistajegyekkel.

Tehát az első állomás az Invalidusok, azaz csak az előtte látható füves terület. Egyszerűen csak ültünk, játszottunk, jó volt. Azok az illatok - tisztára mint a tavaszi Pesten - a folyó, a színek, az arany csillogása. Hát elbódított.

Utána elindultunk az Egyetem utcán (Rue de l"Université) az Eiffel torony felé.

Nagyon szép utca, érdemes végigsétálni rajta:

És ideértünk végre:

Kicsit leültünk a padra a gyerekek meg feltalálták magukat, (most forduljanak el a gyengébb idegzetűek) nagyon élvezték a sok kavicsot, homokot , mi meg hagytuk). :)

Ezek után a Szajnaparton sétáltunk és képeket nézegettünk

és találtunk egy kis "lakást" is a híd alatt. Ággyal, szőnyeggel, dolgozóasztallal. Azután újra az Invalidusoknál szálltunk fel a metróra és visszamentünk a szállodába.

Ez a hazaút, hátborzongató hely, de gyönyörű.

Nagyon jól éreztük magunkat, szinte megszédített Párizs. Nagyon más az illata és az egész hangulata mint imádott Londonomnak, sokkal inkább imádott Budapestemre hasonlít. :)

És most a negatívumok amire fel kell készülni:

- az Eiffel torony körül, a Szajnaparton, a belvárosban rengeteg rongyról áruló seftelős ürge van. Nagyon erőszakosak, kétoldalról rátok nyomulnak, a gyerekekre, ajánlgatják nekik a kis villogós cuccokat. Van olyan is, hogy a kezedbe nyom egyik egy rózsát, majd megkerül titeket és a férjedtől pénzt követel érte. Én visszahajítottam a csávónak a rózsámat,

- kosz és pisiszag mindenhol, a metróban főleg,

- az autósok még mindig nem tudnak vezetni, dudálnak folyamatosan, a zebrán majdnem nekünkjöttek, mert a sofőr csorgott békésen előre, nem nézett a zebra felé hanem a mellette lévő csajjal beszélgetett. Az állította meg, hogy Mashu ráhúzott egy kurvanagyot a motorháztetőre és ráüvöltött,

- drága minden, tehát érdemes csomagolt kaját és üdítőt vinni (bár gondolom ez alap).

:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.