Igen a gyerekeknek vannak nehéz korszakaik és biza eljön az a bizonyos hisztikorszak is.

Egyes - szerencsés - szülők szerint ez korokhoz köthető, mármint: kétéves dackorszak aztán oviskori és így tovább, de mivel mi a kevésbé szerencsés tömeghez tartozunk a gyerekeinknél a hiszti úgy működik, hogyha egyszer rákezdenek utána nem eresztik... azaz ráéreznek az ízére.

Hol is kéne kezdenem?

Ha az anyuka egy jobb természet - és reggelire valami lassítót ivott prozaccal - akkor megsimizgeti a kis vörösödő gyerekbuksit és békésen elmagyarázza, hogy nincs nyalóka, pláne nem reggel, pláne nem akkor ha nincs is itthon egy darab sem. Ez elég ideális eset, mert a gyerek előbb utóbb beleún az üvöltésbe és/vagy annyira behergeli magát, hogy a földön köt ki fetrengve de ezek után mindenképpen csak idő kérdése és lenyugszik. :)

Most beszéljük egy picit határozottabb anyukáról, aki még nem túl fáradt ahhoz, hogy hisztit kezeljen és mondjuk laktanyában nőtt fel. Na ő közli a gyerekkel: - Na kislányom hisztizni a másik szobában kell, ott fejezd be.

és ezek után sem hagyja magát felhúzni a vinnyogáson, nyüszítésen és nyöszörgésen csak úgy katonásan.

Az átlaganya - aki jóval türelmesebb mint én -, kissé cincált idegekkel, elég vegyes megoldásokat alkalmazhat, mint például: egy idő után elüvölti magát, hogy: - Mostmár aztán elég legyen! Gyerek rí tovább... Anya egy idő után mellérogy és rí vele együtt...

Na nekünk ezeket sikerül kombinálnunk valahogy... alkalmanként más-más megoldás - más más idegállapotú anya ugyebár és a két gyerek is különböző - meg a hisztik is :)

Holnap megírom hogy csináljuk mi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.