Nemrégiben Mashu egyik szemináriumi óráján az volt a tanár kérdése, hogy ki tud magáról elmondani valami különlegeset. Akkor nem jelentkezett szólásra, pedig utána eszünkbe jutott mikor beszélgettünk erről a kérdésről, hogy kevés ember tudhat magáénak olyan megismerkedős - lánykérős történetet mint a miénk.

Sokan olvasgatjátok a blogomat akik nem ismertek minket régről ezért gondoltam elmesélem nektek mi is a mi különös történetünk.

1999-ben 22 évesen új életet kezdtem, tudom nagy szavak ezek egy fiatal lánytól de a hócipőm tele volt a hapsikkal, meg a rossz kapcsolatokkal ezért teljes erőmből magamra kezdtem koncentrálni. Aikidózni kezdtem, aztán kevés lett és beestem mellette jiu-jitsu edzésekre is. Itt találkoztam egy nagyon helyes fiúval. Az aikidósokkal Jitsus Tamásnak hívtuk, mert ő is járt mindkét edzésre rendszeresen mint én és meg kellett különböztetni valahogy a többi Tamástól is a dojoban. Én akkoriban tényleg tojtam a férfiakra, bár ha kicsit hagyom magam ellazulni akkor már első pillanattól fogva odalettem volna érte - külsőleg nagyon a kedvenc típusom volt akkor is, nem túl magas (én az alacsony fiúkat szerettem mindig), egyenes tartású, kortalan (el nem tudtam képzelni hány éves lehet 27-re tippeltem), nagyon okos mert folyton agyal valamin, vicces, jókat lehet vele vitázni, ráadásul ugyanolyan sokat olvas mint én (plusszban még a kockahasat is megemlíteném) - de hát házinyúlra, edzőtársra nem lövünk, így megmaradtak nekünk a kegyetlen elgyepálások. Párszor áthajított párosgyakorlat közben a karatésok térfelére én meg kedvesen viszonoztam neki.

Ezzel telt el az 1999-ik év.

2000. Február 5-ről 6-ra virradóra (hétvégén) ott aludt nálam Eszter barátném, én meg álmodtam valamit amit reggel rögvest el is meséltem neki: álmomban edzés után beszélgettem ezzel a Jitsus Tamással és azt mondja nekem, hogy sajnálja, de ő már családos ember...

Akkor és ott döbbentem rá, hogy én szeretem ezt a srácot és egyszerűen semmit nem tudok róla.

Február 7. - Esti edzés. Picit megpróbáltam kerülni őt, mert az új felismerés kicsit összezavart, nehéz ilyenkor földharcolni a delikvenssel (főleg ha szétnyílik a felsője és látszik a kockás hasa :)), de edzés után együtt mentünk az öltözők felé amikor kért tőlem egy rágót. 

Mindig engem zaklatott ezekkel, rágó, zsebkendő, ja és labello. :)

Mondtam is neki, figyelj mikor kérhetek én tőled valamit? (nem röhögni elég nehéz volt a vasárnapi felismerés után értelmes mondatokat kinyögnöm...)

Erre rávágta: - Bármit kérhetsz kivéve a szexuális szolgáltatásokat mert CSALÁDOS EMBER vagyok...

Pont úgy mint az álomban... óóó baszki - kínosan röhögtem egy jót és felmentem zuhanyozni.  Ott bőgtem egy nagyot - szerencsére senki nem látta - majd gyalog mentem haza, hogy legyen időm gondolkodni és az úton elhatároztam ismét magam: nem érdekelnek a hapsik.

Február 8. - Edzés. Egy nap kilengés után ismét hoztam a régi formám, az iriminagém megint félelmetes volt és csak úgy repkedett a Jitsus Tamás ha véletlenül összeakadtam vele a tatamin. A kijáratnál ismét egymásba futottunk, egyfelé vitt az utunk egy darabon így beszélgetve sétálni kezdtünk. Nem kérdezgettem a párjáról (nem is érdekelt már letettem a hapsiról ugye) csak a japán harcművészetekről, szamurájságról esett szó. Aztán elvált volna az utunk, de úgy benne voltunk épp egy vitában, hogy mondta elkísér egy darabon, aztán felajánlotta, üljünk be a Vörös Oroszlánba.

Ekkor már nekem gyanús volt, hogyha barátnője van mi a fenének akar velem teázni, néztem is rá furcsán. Megszólalt nevetve: - Jaaa tegnap csak vicceltem... egyedül lakom egy szobabérletben.

Na akkor komolyan elgondolkodtam azon, hogyha fejbevágom a fegyverekkel (szép kis csomagban a vállunkon volt bot /jo/, kard /bokken/) akkor megérti-e a szelíd célzást, hogy rohadt hülye vicc volt, vagy sem?

Az Oroszlán teltházas volt én meg felinvitáltam magamhoz teára (tudom :) fújj-fújj csúnyakislány) de akkoriban ez teljesen normális volt, hogy a barátnők, haverok jöttek hozzám lélekápoltatni, dumálni.

Na és jött és ottaludt, aztán másnap - február 9. - hozta a cuccait, beköltözött. Istenem sokszor emlegetjük a csomagját. Egy aikidós hátizsák benne az edzőcucc, egy régi-régi aktatáska ruhákkal és egy sporttáska telistele könyvekkel.

Február 10. - munka után otthon találkozunk, megölel és megkérdezi: - Leszel a feleségem?

Én rávágom: - Igen.

Szerettük volna az esküvőt kis családi körben megülni még tavasszal, de nagy a családom és sok a barátunk így áprilisban csak a hivatalos eljegyzés történt meg. Mikor odaálltunk nagyhangú apukám elé a hivatalos kéréssel, apu a szemét törölgetve közölte: - Potyognak a könnyeim a hülyeségtől*, köszönöm fiam, hogy elviszed a háztól. Azt hittem már sosem adom férjhez.

Aztán - amolyan Bud Spenceresen - megropogtatta őt nevetve. Hát ilyen az én apukám... :)

(*erős férfiember nem érzékenyül el ám)

Végül 2000. szeptember 9-én mondtuk ki a hivatalos "igen"-eket egy szerény de annál bulisabb esküvő keretében, egy nappal Jitsus Tamás azaz Mashu 19. születésnapja után.

:)

(Az esküvős bakikat majd elmesélem ha érdekel valakit. :))

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.