Ha azt mondják Anglia, általában mindenki előtt feldereng egy ködös erdő, szinte hallja a baskerville-i kutya vonyítását, a varjúkárogást és a csendesen szemerkélő eső kopogását. A kutyát kivéve - mi itt csak rókanyunnyogást hallgatunk, a varjúkárogásba meg sirályvijjogás vegyül - a többi rendben van, szinte heti szinten jön egy-egy esős tejködös időszak.

Ma a suliba menet ismét alig látszott az előttünk menő autó hátsó lámpája, amikor meg bementünk az iskolába a focipálya egyik vége simán a ködbeveszett.

Kicsit nyomasztó néha ám én mégis szeretem...

Ilyenkor lehet gumicsizmát húzni (vagy vízálló bakancsot) és mindenféle magyarázkodás nélkül cuppoghatunk a pocsolyákban, a rejtelmes köd arra sarkall, hogy egyéb fontos háziasszonyi teendők helyett inkább kísértetnovellákat írjak, jó az ablakon kinézve, egy forró csésze rubinpiros teát szorongatva szánakozni a hazaigyekvőkön elmélkedni, az eddig szinte láthatatlan útmenti cserjesor, mezei facsoport hirtelen élesen elválik a fehérségtől és rácsodálkozhatsz...

Mennyi szépséget rejt el és fed fel a köd, ráadásul a kora tavaszi köd általában kellemesebb, melegebb levegőt hoz, mint a verőfényes bár jéghideg szeles napok.

Szóval szeretem a ködöt, megyek is gyorsan teát főzni...

(Tegnap vettem igazi talpas, kistányéros teáscsészéket hozzá. :))

Köd nélkül szivárvánnyal...

...és ködben. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.