Itt a negyedik nap, jönnek új kiütések még, a régiek meg lassan leszáradnak. A csajszi elég hamar elfárad, olyankor nyűgös, de ez az összes negatív tünet. Én is utálnék tetőtől talpig (szó szerint) pöttyös lenni meg viszketni...

Csongoron semmi nem látszik, de el van romolva hangulatilag (verekszik, meg kiabál)... ki kellene vinni szaladgálni, de egyenlőre nem tudom megoldani, mert Éduát meg altatni kéne, nagyon álmos... 

Nekem meg ismét tanulnom kéne, de szédülök kutyául. Örültem, hogy nem fejeltem bele a rakott karfiolba. (Ugye-ugye milyen apróságoknak is örül az ember?) 

Most jól jönne egy segítő pótnagymama. :) Aki türelmesen leszereli Csongort, babusgatja Éduát , főz nekem egy finom teát míg végigrongyolok a lakáson a porszívóval, portörlővel, felmosóval, helyére rakom a tiszta ruhákat, kiteregetem a frissen mosottakat és ááá... :)

Aztán mikor a végén lerogyok a kanapéra mellém ül és pletyizünk estig...

"Álom, álom, Édes álom,
Szállj a csendes föld fölé;

Na leszállok a felhőkből és lefektetem a gyerekeket. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.