1. A tegnapi nap rosszul kezdődött ugyanis Édua egyik nagylábujja megdagadt és csúnya piros lett. Mivel alig tudott rálépni itthon tartottuk, hogy elvigyem orvoshoz.

Míg öltözködtünk megjelent egy vastag piros csík ami a bokájáig ért.

Na felkaptam a gyereket és rohantam vele a rendelőbe. Itt két rendelés van, reggel az un. "drop-in" amikor beesel az utcáról és másfél-két órát kell várnod, délután meg csak előre egyeztetett időpontra lehet jönni.

(Eddig írtam meg tegnap azaz szombaton a bejegyzést mikor elkezdtem nem látni a fél szememre és sürgősen intézkedni kellett. A szombati nap kórházas élményeit is beleszövöm majd később a posztba, de most haladjunk időrendben tovább.)

Kellemes meglepetésként szinte azonnal behívtak minket Duduval, mielőtt a feléig értem volna a Findusz-könyvnek. Volt bent egy tanulónővérke - természetesen megkérdezték Éduát és engem is, hogy bentmaradhat-e - mi nem bántuk a dolgot.

Ahogy ránéztek a lányzó lábára rögtön hívták is az orvost. Ő alaposan megnézte, kétféle gyógyszert írt fel neki és körberajzoltatta a gyulladt területet+a csíkot a nővérkével. Megbeszéltük, hogyha terjedni kezd a folt beszaladunk a gyerekkel a brightoni gyerekkórházba, de hozzátette, hogy szerinte a penicillin le fogja húzni neki hamar, de ágynyugalmat rendelt el hozzá.

Szóval aznapra az iskola ugrott és egész nap ágyban kellett tartani a Csajszibarackot, ez utóbbi nem volt könnyű eset.

2. Délutánra már egy hete lefoglaltam időpontot Csongornak, ugyanis még mindig nem kapta meg a második MMR oltását idáig és be kellett neki adatni iskolakezdés előtt mindenképpen.

Nagyon édesek voltak ismét a nővérkék, volt egy kis zavarodás oltás-ügyben, hogy mit kapott meg a gyerek és mit nem ezért megkeresték a neten a magyar oltási protokollt és összevetették az itt megkapott oltásokkal. Természetesen megint nem fertőtlenítették a területet az injekció előtt, de már hozzászoktam - bár nem tudom miért nem teszik...

Nagyon vérzett szegénykénk mindkét karja, csupa vér lett az ingje, ráadásul nézett rám a hatalmas szemeivel és szemrehányóan mondta:

- A néni megszúrt. Fájt! Miért szúrt meg?

De hamar elfelejtette a dolgot és lázas sem lett.

3. Szóval tegnap reggel írtam itt a bejegyzést és egyszercsak a jobb szememmel egy jókora darabot nem láttam a billentyűzetből.

Aztán jöttek a villódzó fények, a vakfolt nőtt, alul remegett a látás - mintha tele lett volnakönnyel a szemem - és kb. 15 percre így (nem)láttam.

Mashu gyorsan hívta az NHS directet(*), hogy mik a panaszok és mit kell tenni ilyenkor.

Mondták, hogy menjünk a Haywards Heath-i kórházba, mert Brightonban nincs a közkórházban szemspecialista. Kocsiba vágtuk magunkat - kb negyven perces az út tőlünk - és odamentünk.

Ott a sürgősségin kellett bejelentkezni, nagyon kedves nővérkék voltak és nagyon csinos mentőslányok. :) Mikor kikérdezett az egyikük és megtudta, hogy az NHS direct küldött ide nagyon elcsodálkozott, ugyanis Brightonban van a környék "szemklinikája" náluk meg nincs is szemész.

Azonnal hívta is őket, hogy miért küldtek minket ide. Közben meg bejelentkeztem mert azért lásson egy orvos mielőtt visszamegyünk.

A sürgősségi nagyon szép volt, rendezett (már ha lehet ilyet mondani egy ilyen osztályról), középen alacsony pult, ott ültek az ügyeletesek, ott végzik a papírmunkát, kis fülkékben egy egy ágy (függönnyel elválasztva a nagy közös tértől), a falon sok informatív kiírás - pl. a nővérkék/orvosok ruhaszínkódja, - mert mindenki más-más színű egyenruhát hord beosztástól függően -, ki volt írva, hogy kérésre kísérő jelenléte igényelhető a vizsgálatoknál és, hogy a sürgősségin 24 órában étel és ital igényelhető a nővérkéktől. Jött nemsokára a nagyon kedves orvos is, sajnálkozott az NHS hülyeségén és megnézte a szemem, látott valami elváltozást benne, de a retinát épnek látta. Felhívta a szemklinikát, hogy fogadjanak ha odaértünk, kaptunk térképet, elmagyarázta hogy kell odamenni és a "beteglapomat" is odaadta.

Odaúton megnéztem a lapot, hogy vajonaz elváltozásra mit írt, és láttam, hogy ráírta nagy betűkkel: "a szegény hölgyet tévesen küldték hozzánk, kérem legyenek nagyon kedvesek vele".

Ez borzasztó jólesett! :)

A szemklinika kívülről eléggé lepukkant épület, de az emeleti folyosók, betegvárók szépek. Sajnos itt már nem ment gördülékenyen az ellátás, mert fél 12 körül értünk oda és négy órára végeztem.

Egy nagyon kedves ápoló vett először gondozásba, felvette a tüneteket, megnézte a látásomat, a vakfolt még megvolt akkor. De azután elfeledkeztek rólam. Öten voltak előttem, de sehogysem haladtunk. Egy-egy páciens eltűnt akár egy órára is, mire a következőt hívták.

Nem ettem, nem ittam semmit előző este óta, Mashu próbált etetni, de csak inni kértem végül. Fél háromkor már eléggé elfáradtam elküldtem a gyerekeket és Mashut  - menjenek a tengerpartra - majd megpróbálom egyedül elintézni. Nagyon dícsérték a gyerekeket a többiek, mert olyan türelmesek és ügyesek voltak a fárasztó várakozásban. Miután elmentek, kimentem a folyosóra és bevallom a könnyem is kicsordult olyan borzasztó rosszul éreztem már magam.

A két ügyeletes nővérke kb. keresztülnézett rajtam (egy ázsiai és egy afrikai hölgyről van szó). Két másik várakozónak hoztak teát, de én mintha ott sem lettem volna.

Odajött viszont egy angol főnővér bár ő a kórházi betegekkel foglalkozott, de ahogy meglátott azonnal megkérdezte: - Kedvesem mi a baj?

Próbáltam mosolyogni és mondtam, hogy: - Semmi baj, csak már nagyon hosszú ez a nap!

Mikor végre bejutottam a doki kérdőre vonta az ügyeleteseket, hogy miért nem kaptam eddig pupillatágító szemcseppet, de ők csak a vállukat vonogatták. Alaposan megnézte a szemem, aztán kaptam szemcseppet tőle - újabb várakozás - újabb megnézés, akkor már eltűnt a vakfoltom is. Alaposan kikérdezett, szerencsére a retinámnak semmi baja, ő már elváltozást sem látott, de visszarendelt kontrollra. Migrénre gyanakodott, de a "nemlátás" mellett semmi más tünetem nem volt (pl.  fejfájás vagy hányinger).

Végre-végre elindulhattam megkeresni Mashuékat, mondjuk ez elég hülye dolog volt tőlem, mert a pupillatágítás miatt nagyon rosszul láttam, napszemüvegben nem látok - -10,5-es dioptriával -, sima szemüvegben meg csak lehajtott fejjel, az aszfaltot nézve tudtam menni,

Szóval volt olyan kereszteződés ahol percekig forgattam a fejem átmehetek-e vagy sem.

Végül csodával határos módon pont összefutottam a családdal! :)

Hát ilyen nagyon mozgalmas napjaink voltak...  

 
*Szerintem nagyon jó szolgáltatás, mert felhívod őket, elmondod a pontos tüneteket, kikérdeznek és rögtön küldik a rohamkocsit vagy megadják, hogy ezzel csak a családorvoshoz kell menni vagy a kórházba. De erről még úgyis szeretnék írni bővebben egyszer. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.