:-(

Szia, régebbi bejegyzésben volt szó a pórázról (az angolosról), és hogy használod is a gyerekekkel. Az miért nem működik már? Sajnálom h ilyen nehéz. :/

Ott orvosok vizsgálják, vagy alternatív módokon dolgozó szakik is vannak?

Nagyon sajnálom... Rém egyenlőtlen ez a küzdelem a sárkány-bürokráciával. (Mi hétfőn kezdünk új ovit, saját zsebből.) Kezdjek ötletelni elszaladás-ügyben, vagy csak ki akartad dühöngeni magad?

[Füles](#11166768): hát ja.. ez van... [Csilla](#11166916): Az a baj, hogy azt nem használhatom folyamatosan. Már nagy gyerek, hat éves. Nem tehetem rá, amikor elindulunk haza a suliból..:( Akkor visszük még magunkkal ha nagy tömegbe megyünk, mint London-metró. [Hella](#11167520): Itt pszichiáterek vizsgálják. Most a diagnózis felállítására várunk, hogy el lehessen kezdeni az irányított fejlesztést... [Eszter](#11168658): Uhh új ovi? Nagyon kíváncsi vagyok. Elszaladás-ügyben ha van valami taktikád azt szívesen fogadom. Egyenlőre, már elfogyott minden trükköm :(

Nem tudom persze, mivel próbálkoztatok eddig, de ami hirtelen eszembe jut (ma tartottam módszertani prezentációt az új óvónéniknek :-)): Mi váltja ki? Megijed valamitől? Bepánikol? Felpörög? Van valami, ami mindig megelőzi a szökést? Ha van, akkor hátha olyan, amit ki lehet zárni (füles, napszemüveg...). Ha nem is lehet kizárni, vagy nem lehet tudni, hátha fel lehet rá készülni előre: Mindig megbeszélni induláskor, hogy nem szalad el; A húzós szituban (ha előre látható) emlékeztetni, hogy ne engedje el semmiképp a kezed; Képkártyát csinálni az előző kettő támogatására ("mellettem maradsz" kártya, indulás előtt és élesben); Ha nem bánja, akkor esetleg megpróbálni szökés helyett rávenni, hogy az ijesztő szituban inkább bújjon hozzád (fogalmam sincs persze, hogy ehhez ő partner-e); Otthon képregényt rajzolni a szituációról - együtt, hátha épp ő áll elő a megoldással; Esetleg dramatizálni. Hirtelen ennyi jut eszembe. De persze nem ismerem a helyzetet, így ezek csak általánosságok. Olyan jó lenne tudni, hogy hogy észlelik ők a világot, miben más az ő világuk, mint a miénk! Sokkal könnyebb lenne megérteni és segíteni. Érdeklődtem a Korai Fejlesztőben, hogy itthon van-e olyan intézmény, aki ezeket az érzékelési eltéréseket (alul- és túlműködéseket) fel tudja tárni, de azt mondták, nincsen, csak szakirodalmat tudtak ajánlani, ami alapján én magam nekiállhatok a kutatásnak.

Szia! Az egyik ismerősöm javasolta a blogodat, mivel hasonló gondokkal küzdök a lányommal kapcsolatban (Laura 3,5 éves), és van egy 1 éves öccse, akivel minden sokkal könnyebb volt az első perctől. Mi a Vadaskertbe kb. két hete voltunk először, most szülőtréningre kell menni 4x, majd képkártya és napirend készítés... és ennyi az össz. amit tudok... semmi mást nem mondtak eddig, majd megtudok mindent idejében címszóval... Na ja, csak addig nekem minden nap egy nap.... :? És annyira tudom, hogy mit éreztél, amikor ezt írtad.... :( Eszter ötletei tényleg nagyon hasonlítanak arra, amit az első "alapkönyvnek" titulált könyvben olvastam... Ott is nagyjából ezek a módszerek vannak... Én egyelőre próbálom értelmezni, hogy mikor hogy lehetne ezeket alkalmazni..., még mindig furcsa, hogy ő egy más világban él.... Egy éve kezdtem el a vizsgálódást, hogy mi lehet a gond..., és még a közelében sem vagyunk a diagnózisnak.... Ez tényleg nagyon rossz.... Nekünk csak annyit adtak "egyelőre" diagnózisnak, hogy nem meghatározott okból nem a korának megfelelő a beszéd és a nyelv fejlődése.... magyarul: nem érti, hogy mit mondunk neki, annak ellenére, hogy beszél, mivel az inkább csak utánzás... És tényleg nálunk is jelen van, hogy rengetegszer nem merem az utcán elengedni a kezét, bár most már jobb a helyzet, de nem olyan, mint a kortársai.... Remélem az Eszter módszerei közül valami beválik...

Még egy dolog jár most az agyamba, és szeretném meg is kérdezni. Nálunk szinte az első pillanattól kezdve, (akár a várandósság elejétől kezdve) minden teljesen más volt a két gyerkőcnél, illetve Launál a 29. hét után jelentősen lelassult a fejlődése, és nem volt 3 kg sem amikor született..., ami nem feltétlen lenne gond, de aztán a folytatás sem volt sokkal jobb... pici lyuk a szívében, mert nem minden úgy záródott, ahogy kellett volna, két évesen asztma vagy valami hasonló diagnózis, 3 évesen, a második asztmatikus tünetcsoport után kapott napi használatra inhalátort, az oviban ő a "kis furcsa", mert mindenkivel "túl kedves", de ugyanakkor nem fogad szót, nem eszik egyedül (pedig tud, de itthon is kínlódás, vívódás minden étkezés)..., az EEG-n van vmi eltérés, ami megítéléstől függ, hogy epilepszia-e...., de bár úgy gondolják, hogy inkább az autizmussal-autisztikusságával hozható összefüggésbe, mégis kap rá kis dózisban gyógyszert (ami tényleg valamennyit javít a napjainkon, de nem oldja meg a gondokat)..., és éjszaka is nagyon rosszul alszik, sokszor úgy sír álmában, hogy remeg mindene, de alíg bírjuk felébreszteni, hogy kizökkentsük..., leginkább olyankor, ha valami mozgalmas dolog történt (pl. itt volt a nagyi)....szóval Lauval sok dolog problémás, míg az öccse tényleg első perctől kezdve egy "kisangyal". Nyilván ő is tud nyűgös lenni, és vannak rosszabb napjai, de az mindenkinek van... Szóval a kérdés, hogy nálatok is szembetűnő-e a különbség, és az volt-e az elejétől fogva a két gyermek között? ---------------- (Az ünnepeket "veletek" töltöttem, annyira jó volt a blogod az elejétől, hogy végigolvastam az egészet)

Bea, mi a Korai Fejlesztőbe járunk, egy éve kezdtük, most volt az egyéves kontroll. Ez alkalomból visszanéztük az egy évvel ezelőtt kért részletes jellemzést, és elképesztő, hogy a fiam mennyit fejlődött ennyi idő alatt. Megszűntek a dührohamok, hisztik, elkezdett beszélni (illetve kommunikálni, mert 3-4 kötet AnnaPetiGergőt már akkor is felmondott fejből), sokkal-sokkal rugalmasabb lett minden szempontból... Lassú procedúra, de nagyon megéri! Amiben még nem tudtak segíteni, az a kortársakkal való interakció, mivel csak egyéni fejlesztésre jártunk eddig. Hiába meséljük el a terapeutának a problémás helyzeteket, ott kellene lennie, hogy lássa, mi a gond, és szakszerűen be tudjon avatkozni, amikor kell.

Eszter jajj, köszi amiket írtál, sajnos ezek nagyján már túlvagyunk. :S Bea ma este nem tudok gépnél lenni, holnap hajnalban vagy ma éjjel leszek megint. Akkor írok részletesen.:)

[anyamadár](#11172183): Türelmes vagyok, azért pihenj is :)

Hát, ennyit tudtam neked hirtelen, általánosságban összeszedni... Én nagyon hiszek abban, hogy ha sikerül rájönni, megérteni, hogy mi váltja ki a dolgot, az már fél siker. Momónál például megfigyeltük, hogy fél oda bemenni, ahol a bejárattól nézve valami nagy darab dolog (bútor, dobozkupac, lépcső) áll az útban. Számunkra ez teljesen irracionális, de ő fél, tehát próbálok rájönni, miért találja ezt ő ijesztőnek. Addig meg elfogadjuk tényként, és hívjuk, ha feng shui tanácsadóra van szükség. ;-)

Nekem is a vadaskert ugrott be, hatha. Ha mar tulvagytok rajta, akkor storno. Rohadt nehez lehet, amikor en - es sztem a tobbseg - meg a nem elszaladgalos mellett is estere mosogatorongy allapotba kerul. Nem szamit hogy nagyobbak, mert az allando harc hogy ird meg a hazidat, mosd meg a fogad, stb meg mindig befigyel, es ha faradtak, akkor isten ovjon mindenkit. Gondolom nalad ez meg megsokszorozodik a faradtsaggal, ehseggel, stb.

[bea.familiam](#11171485): Először is nagyon-nagyon köszönöm a dicséretet a blogra. :) Én azt gondolom, hogy alapból minden gyerek más, de tényleg voltak nagyon eltérő dolgaik. Édua eleinte folyton aludt, csukva volt a szeme, amikor meg ébren volt, akkor kereste a kontaktust a szemével. Csongit jobban lekötötte a függöny mozgása, vagy bármilyen más mozgás. Sokszor elnézelődött tök másfelé szoptatás közben, a számítógép fényét leste, vagy Édua mozgását, míg Édua vagy aludt, vagy a szemembe nézett és úgy vigyorgott. Az igazi különbség olyan másfél-kétéves kor körül kezdett látszani, megriasztották más gyerekek, nem hallgatott a nevére, a fájdalmakra nem reagált (most sem szokott), rettegett a repülő bogaraktól (úgy hívta őket: cica), lábujjhegyen járt, folyton mindennek nekiment, beleütközött tárgyakba.

[Eszter](#11171760): Igen, nagyon nehéz néha megtalálni a kulcsokat. Nála az elszaladgálás két dologból fakad általában - felingerli magát valami tök egyszerű dolgon, vagy izgatott lesz és játszásiból bújik el, szalad el... [annimam](#11176404): mikor kérdezte a pszichológus az iskolában, hogy mit csinálunk otthon másképp, akkor először nagyon el kellett gondolkodnom, aztán szép lassan jutott eszembe, hogy ezt biztosan más családban nem így kell csinálni... Egyszerűen beépül és onnantól már nem macerásabb.

@anyamadár: Érdekes, hogy vannak tényleg nagyon hasonló tünetek, annak ellenére, hogy minden spektrumon lévő gyerek más és más... A szemkontaktus hiánya nálunk is megvan, amint járni kezdett nagyon-nagyon jellemző volt, hogy lábujjhegyen járt, és rengetegszer nekimegy dolgoknak, elesik, és nincs is veszélyérzete... (a lábujjhegyen járás miatt ortopédiára akart küldeni a gyerekorvos..., de az véletlenül sem jutott eszébe, hogy mással is összefügghet....)

[bea.familiam](#11176772): Nincs veszélyérzet... Mikor Csongi olyan három éves lehetett, egyszer elindult a domb tetejéről ahol laktunk, lefelé a kis műanyag motorral. Soha nem csinált előtte ilyet, mindig várt, Mashu nem érte utol. A domb alján volt egy parkoló autó - az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt és esett el a kismotorral... Nagyon-nagyon-nagyon oda kell figyelni rá...

That's the best asnewr of all time! JMHO