Fő a lencseleves, a pirított koriander, szegfűszeg és babérillat belengi a konyhát.

A második fogáshoz rizst teszek fel főni és a meghitt, illatos pillanat egy perc alatt szertefoszlik.

Eszembe jut egy régi fiúm. Vele is együtt főztünk valahol, valamikor még réges-régen.

Feltettem a rizst és ő megkérdezte: - Hány bögre vizet teszel hozzá?

Nevetve válaszoltam: - Kettőt... Nem! Hármat...

Erre felemelte a hangját: - Kettőt vagy hármat? Főztél te már rizst egyáltalán? Mert nem mindegy mennyi vizet teszel hozzá!

A végét már kiabálta.

Annak a kapcsolatnak akkor, és ott vége szakadt. Számomra mindenképpen. Még utána húztuk egy pár napig talán, feleslegesen.

A lencseleves illata lassan újra kiszorítja a kellemetlen emlékeket, mosolyogva hallgatom ahogy bent a gyerekeim játszanak és örülök, hogy soha senki nem kiabál velem a konyhában. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.