odakint és idebent. A kintit szeretem, a fejemben és a szívemben lakozót már kevésbé.

A gyerekek iskolában, Mashu munkában, a garázsban a szépséges új autónk parkol, én meg várom az egyetem ítéletét.

A köd elnyel mindent, a köd tompítja a zajokat, de nem látsz tovább az orrod hegyénél.

Ha belül van, akkor nem látsz tovább a mánál.

Lehet, hogy ez így jó. Majd meglátjuk hoz-e valami szépet és jót a nap amitől kicsit könnyebb lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.